Élőben a közgyűlésről

2022.09.29. 08:32

Úttörő döntés: menstruációs szabadságot kaphatnak majd az egri önkormányzati cégek dolgozói + videó

Harminchárom napirendi pontot tárgyaltak meg csütörtökön a képviselők. Részletes tudósítás az egri közgyűlésről.

Sz. M. L.

Mirkóczki Ádám az egri közgyűlésben

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

19:15

Tájékoztatókat is tartottak az ülés végén. A hivatal tavalyi tevékenységével kapcsolatban több kritikát is megfogalmaztak a képviselők, Komlósi Csaba a kátyúzást hiányolta. Kovács Cs. Tamás szerint siralmasan lassú folyamat például egy napvitorla kihelyezése, egy járda felújítása, miközben megvan rá a forrás. Valamint a kutyabarát kezdeményezésekre megszavazott összegek felhasználása sem halad.

– Az új városi sportkoncepció megalkotása pedig nem halad. Induljanak már el ezek a folyamatok – kérte.

A Gárdonyi Emlékévvel kapcsolatos tájékoztatóhoz fűzve Minczér Gábor köszönetet mondott mindazoknak akik közreműködtek ebben.

Orosz Lászlóné a képviselői keretek felhasználásával kapcsolatban arról érdeklődött, hogyan kell megkötni a felújításokra a közbeszerzéseket. Dr. Bánhidy Péter jegyző elmondta, kétéves keretmegállapodást kell alkalmazni, hogy ne kelljen minden évben kiírni közbeszerzést. Orosz Lászlóné kiemelte, hogy idén már úgysem valósul meg semmi, hiszen hamarosan október lesz.

A közgyűlés véget ért.

18:40

Keresztes Zoltán előterjesztése következett, aki arra kéri a közgyűlést, hogy az erős menstruációs problémákkal érintett női munkavállalóknak egy igazolt, fizetett szabadnapot biztosítsanak az önkormányzati cégeknél. A szabadság nem alanyi jogon jár, megállapításának és kiadásának feltétele orvosi igazolás arról, hogy a menstruációs időszak alatt a normál, enyhe lefolyású fájdalomnál nagyobb mértékű, erősebb fájdalmakat kell átélnie a munkavállalónak. A menstruációs szabadságra való jogosultságot kétévente felül kell vizsgálni és orvosi igazolással kell alátámasztani. Kéri továbbá a polgármestert, hogy keresse meg a Technológiai és Ipari Minisztériumot és kezdeményezze, hogy törvényalkotási szinten dolgozzák ki és terjesszék az Országgyűlés elé elfogadásra külön nevesített szabadságformaként a menstruációs szabadságot, annak feltételrendszerét és garanciáit. A képviselők megszavazták a javaslatot.

18:10

Újabb Orosz Lászlóné által benyújtott előterjesztés következett, azt szeretné, hogy két biztost nevezzenek ki az Egert elkerülő út projekt előrehaladása érdekében. Keresztes Zoltán a városlakókkal tartaná a kapcsolatot, Oroján Sándor pedig a beruházóval.

– Közgyűlési döntést kell majd hozni, ha megszületik a végleges nyomvonal. Szeretném, ha olyan döntést hoznánk, amely tényleg a város polgárainak az érdekét szolgálja. 

– Én úgy gondolom, hogy a kommunikáció félrecsúszott és az egriek egy M25 szintű útnak képzelik el, de ez egy kétszer egysávos, sebességhatárokkal ellátott, Kertész utca szintű szakasz lenne. Én értem, hogy például az Újsor utcában azt gondolják, hogy közel lesz hozzájuk és sokan járnak arra, de ha távolabb épül az út és a Merengő beépül – mert előbb-utóbb be fog – akkor is óriási lesz ott a forgalom, – mondta Minczér Gábor alpolgármester. Hozzátette, szerinte nem szerencsés két felelőst kinevezni, mert csak lassítja a kommunikációt. Farkas Attila azt javasolta, hogy mindegyik képviselő egyeztessen a polgárokkal, erről számoljanak be írásban, majd a polgármester számoljon be a tervezőknek.

Mirkóczki Ádám szerint ez az ügy olyan súlyú, hogy megérné rá népszavazást kiírni.

18:00 

Farkas Attila alpolgármester előterjesztése azt szorgalmazza, hogy a város éljen felterjesztési joggal és kezdeményezze Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997.(XII.20.) Kormányrendelet módosítását, hogy az önkormányzat a helyi építési szabályzatban meghatározott lakásokhoz tartozó egy parkolóhelytől, szigorúbb számot, azaz többet is is előírhasson.

Komlósi Csaba jelezte, hogy korábban már erről szó esett és Kacsó János főépítészt megkérték, ne csupán a parkolóhelyek számával, de a túlépítettség kezelésében is dolgozzon ki megoldási javaslatot, ám ilyet máig nem látott. Hozzátette, hogy a vállalkozók, ha hozzájutnak egy belvárosi telekhez, akkor igyekeznek minél több társasházi lakást kialakítani ott, ez pedig nem a város és az ott élők érdeke, hiszen már így is rettenetes a zsúfoltság. A képviselők megszavazták a javaslatot, így a polgármester az igazságügyi miniszter, illetve a terület szabályozásáért felelős miniszter útján a kormány részére felterjesztést küld, hogy Egerben ne csupán egy, hanem akár több parkolóhely kialakítását is kötelezővé tehessék.

17:51

Kopcsik Lajosról a Lajosvárosban szeretnének teret elnevezni az Egri Fertálymesteri Testület tagjai. Sós Tamás képviselő elmondta, remek ötletnek tartja a kezdeményezést, amelyet meg is szavazott a közgyűlés, így hamarosan a világ- és olimpiai bajnok cukrászmester nevét viseli a a Liszt Ferenc utca, Madách Imre utca, Faiskola utca és Vajda János utca által közrefogott tér.

17:45

A zárt ülésen egyes kulturális intézmények igazgatóinak továbbfoglalkoztatását érintő helyzet kezeléséről vitáztak a képviselők. Mirkóczki Zita előterjesztéséről mindössze annyi információt kaptunk, hogy egyes vezetők foglalkoztatását felül kellene vizsgálni. Úgy tudjuk, szó esett arról is, hogy az Egri Kulturális és Művészeti Központ jelenlegi vezetője kevesebbet keres, mint a volt igazgató, s ezért egy új bérjavaslattal éltek a képviselők. Portálunk információi szerint ezt megszavazták, de a polgármester közölte, hogy nem fogja végrehajtani a határozatot.

17:13

Újabb zárt szakasz következik.

17:07

A Harlekin Bábszínház új vezetőjét is megválasztották a zárt ülésen, Szűcs Rékát. Erről Oroján Sándor adott hírt a Facebook-oldalán.


 

16:52

Orosz Lászlóné javaslata következett, a Hajdúhegyi járatok menetrendmódosításáról, melyet korábban ismertettünk.

Egyrészt szeretné a 3454 sz. Eger – Egerszalók viszonylatú helyközi autóbuszvonalat a helyi közlekedésbe bevonni. 

– Iskolai előadási napokon a 7:20 órakor Egerszalókról Egerbe közlekedő járat Egerszalók felől érkezve Eger, Koháry út megállóhelytől a korábbi 17-es autóbusz útvonalán közlekedve halad a Tesco áruházhoz, ezzel a kért idősávban biztosítva az eljutást a Hajdúhegy gerincvonalán lévő megállókból a kért úticélokra. Iskolai előadási napokon a Tesco áruháztól 15:58 órakor Egerszalókra indul járat, mely Eger, Koháry út megállóhelyig a korábbi 17-es autóbusz útvonalán halad, ezzel új eljutást kínálva a Hajdúhegy irányába a Tesco áruház felől – írja az elterjesztésben.

Szeretne továbbá közvetlen járatot a vasútállomásoz, valamint az Ankli utcai megállót visszaállítani, illetve szeretné, ha a Bartók Béla téren lévő általános iskolába újra közvetlen járattal lehetne eljutni a városrészből. Kitért arra is, hogy az utastájékoztatás a buszmegállókban nem megfelelő. Szeretné, ha ezt folyamatosan figyelné és frissítené a volán.

A képviselők jelezték, hogy az előterjesztésben szereplő kéréseket a volán nem feltétlenül támogatja. Orosz Lászlóné erre elmondta, hogy egyéni képviselőként vele nem hajlandó tárgyalni a volán. Javasolja, azt is foglalják az előterjesztésbe, hogy menetrendet módosítani csak az egyéni képviselők bevonásával lehessen.

Mirkóczki Ádám javasolta, hogy az előterjesztés határidejét módosítsák, hogy minden képviselő hozzátehesse a saját javaslatait a körzetével kapcsolatban, s ez után kerüljön csak a volán elé. Orosz Lászlóné ezt elfogadta.

16:27

A Volán közel hatszáz millió forintos veszteségfinanszírozási igénye következett. Dr. Csetneki Attila felhívta a figyelmet ismét arra, hogy szerinte tárgyalni kellene az összeg mérsékléséről. Ennek érdekében módosító indítványt nyújtott be. Kitért arra is, hogy jövőre egy 2020-as részletet is fizetni kell még, a korábbi évek elmaradt tartozásaiból. Így a közeljövőben kifizetendő összeg már egymilliárd forint.

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

15:55

Kovács Cs. Tamás kifejtette, őt nem érdekli a polgármester ügye, de a város botrányos állapotban van.

– A fűnyírás botrányos volt, a kátyúzás semeddig sem tartott, néhány hete a Maklári úton kirepült egy csatornafedél. Ahol el is végezték a munkát, az rettenetes minőségű – mondta.

Farkas Attila alpolgármester jelezte, hogy Juhász Gézának határozott szerződése van és védett korú is. Minczér Gábor pedig azt mondta, valóban rettenetes állapotban van a város, felsővárosi képviselőként tudja, hogy a fent említettek igazak, de szerinte Juhász Géza minden tőle telhetőt megtett.

Császár Zoltán (független) szerint megdöbbentő, hogy a városgondozás már a játszóterek megóvását sem tudta elvégezni. A képviselők a szerződéskötést nem szavazták meg.

15:40

A városgondozással kötendő új közszolgáltatási szerződéshez érkezvén a képviselők visszatértek a céggel kapcsolatos problémákhoz.

– A város szemetes, a kért munkákat nem hajtották végre, a Felsőváros szörnyű állapotban van – mondta Mirkóczki Zita.

– A Felsővárosban vannak olyan területek, ahol tavalyi falevelek, tavalyi karácsonyfák nincsenek összeszedve, de önnél, polgármester úr, pár nap alatt kivágtak egy fát. Ez Eger érdeke? Ez nem korrekt az egriekkel szemben – mondta Keresztes Zoltán (Momentum).

15:30

Közszolgálati szerződéskötések megkötése következett az Eger Városi Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. és az önkormányzat, valamint az önkormányzat és a Média Eger Kft. között. A polgármester felhívta a figyelmet, hogy utóbbi ügyvezetője, Hartmanné dr. Somogyi Kinga nincs jelen, tekintve, hogy nemrégiben rúgták ki. 

– A félidei kiadványt lehet bírálni, de arról szól, hogy mi mindent valósítottunk meg mindeddig. Ha ebben van olyan információ, ami nem felel meg a valóságnak, akkor éljen helyreigazítási kérelemmel – mondta Oroján Sándornak.

– Amíg ilyen strukturális gondok vannak, addig valaki mindig propagandára fogja használni. Most ön használja, előtte Habis László használta – mondta Komlósi Csaba Mirkóczki Ádámnak.

15:15

A zsidó hitközösség támogatásának ügye következett a napirendek sorában, melyet sürgősségi indítványként tárgyaltak. Farkas Attila kifejtette, hogy nem érti, miért nem lehetett a rendezvény és emlékmű támogatási kérelmet rendesen napirendre tűzni.

Oroján Sándor azt mondta, azért, mert először úgy hitték, elég a kulturális bizottság döntése az emlékműhöz szükséges másfél millió forinthoz. 

– Én a képviselői keretemből felajánlok egymillió forintot erre a célra – mondta.

Dr. Pócs Alfréd közölte, a Magyarok Világszövetsége évek óta semmilyen támogatást nem kap, miközben a zsidó közösségek évente kétmilliárdnyit országosan. Orosz Lászlóné szerint igaza van Pócs Alfrédnak, kérte, hogy készítsen elő támogatási javaslatot. A képviselők megszavazták a holokauszt emlékmű támogatását.

Módosították a temetőkről és a temetkezés rendjéről szóló önkormányzati rendeletet, ugyanis lakossági panaszok érkeztek az önkormányzathoz arra vonatkozóan, hogy a gyászoló, temetőket látogató személyek nem vihetik be a kutyájukat az elhunyt sírjához, holott sokaknak ez kegyeleti okokból fontos lenne. E döntés értelmében ennek a jövőben nem lesz akadálya.

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

15:00

Spisák György aljegyző munkatársai védelme érdekében szólalt fel. Elmondta, hogy a szakemberek igenis mindent megtesznek, hogy sikerre vigyék a pályázatokat, rengeteget dolgoznak. Szerinte, ha a képviselőknek kérdése van, akkor azokat feltehetik a bizottsági üléseken, de erre nem igazán kerül sor.

A városfejlesztő cég reneszánszára, az új vezetőre végül a képviselők többsége igennel voksolt.

14:33

Folytatódik a közgyűlés. Oroján Sándor a Városfejlesztési Kft. vezetéséről azt mondta, jól működő cég volt, míg a polgármester városba ejtőernyőztetett embere nem került az élére.

– Uniós források érkeznek majd. Pályázatokat kell előkészíteni, energetikai fejlesztéseket kell végrehajtani. Most is van milliárdos nagyságrendű pályázat távfűtőműveknek korszerűsítésre, de olyan komoly feltételek vannak, hogy az Evat már most lecsúszott róla. Az előterjesztésem azt célozza, hogy állítsuk helyre a cég működését, és új ügyvezetőt nevezzen ki az Evat – mondta.

– A Fidesz miért szeretné kinevezni az MSZP korábbi városi elnökét és polgármester-jelöltjét? Az Evat Zrt. a másik jelöltet tartotta alkalmasnak, mégis mellette döntöttek. Miért? – kérdezte Farkas Attila Nagy Istvánra utalva.

Oroján Sándor elmondta, vannak ellenérzései, de jelenleg nincs párttagsága Nagy Istvánnak. 

14:00

Leváltották az egri médiacég és a városgondozás vezetőjét.
– Tegnap kipattant egy fakivágási botrány. Ma reggelre kiderült, hogy a bizonyítékként bemutatott számla nem felel meg a valóságnak. Mikor az ülésen ez szóba került, Mirkóczki Ádám kivonult, majd mikor visszaérkezett, közölte, nem hajlandó levezetni az ülést. Ettől persze a közgyűlés még határozatképes volt, döntéseket hozott. Két cég esetében pályázatot írhatnak ki a vezetői pozícióra – ismertette Oroján Sándor. 

– A Városgondozás Eger Kft. vezetése esetében elfogyott a türelem – jelentette ki a frakcióvezető. – Szemetes, gondozatlan a város, a városgondozás egy kupleráj, de az utolsó csepp az volt, hogy feldebrői kertrendezésre van ideje a cégnek, miközben Eger közterületét kellene rendben tartania. Média Eger Kft.-nél a mai napig nincs felelőse 11 millió forint közpénz eltűnésének, amit internetes csalásnak tartanak, de a társaság első embere felelősséggel tartozik. A médiacég olcsó propagandaeszközzé silányult, a polgármester botrányáról nem számoltak be, de egy ciklus félidejéről szóló kiadványt kiadtak, amiben Mirkóczki Ádám szerepel, más képviselők nem kerülhettek bele.

13:17

Mirkóczki Ádám polgármester a Fidesz-frakció sajtótájékoztatójához hozzáfűzte, hogy Oroján Sándor állításával ellentétben egyetlen kérdés sem hangzott el az üggyel kapcsolatban a képviselőktől.

– Amennyiben kérdeztek volna, válaszoltam volna, ahogy tegnap sajtótájékoztatón is tettem – fogalmazott.

12:54

A zárt ülés folytatódik, de a polgármester és az alpolgármesterek kijöttek a teremből mert nem kívánnak részt venni a jelenleg tárgyalt döntésekben.

 
Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

12:44

A Fidesz-frakció a szünet 75. percében sajtótájékoztatót tartott.

– Ma a közgyűlésben olyan dolog történt amire még nem volt példa. A polgármester azért rendelt el szünetet, mert nem tudta feldolgozni az ülésen elhangzottakat és azt a botrányt, amibe keveredett. Rengeteg kérdésre nem válaszolt a fakivágással kapcsolatban, és egy hamisnak tűnő számlával próbalta az igazát bizonygatni. Kezdeményeztük a városgondozás vezetőjének, Juhász Gézának az eltávolítását, valamint a Média Eger vezetőjének eltávolítását is, ugyanis a TV Eger egy napja elhallgatja a polgármester visszaélés-gyanús ügyét – mondta Oroján Sándor frakcióvezető. 

A sajtótájékoztató végén visszatértek a pulpituson ülők, es felszólították a média képviselőit, hogy hagyják el a termet. A zárt ülés folytatódik.

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

12:00

Portálunk információi szerint vezetőváltásokról tárgyalnak a képviselők a zárt ülésen. Úgy tudjuk, a Média Eger és a Városgondozás Eger Kft. vezetőit szeretnék leváltani. A zárt ülés jelenleg harminc perce szünetel, ugyanis információink szerint hangos szóváltásba torkollott.

10:33

– Az embereknek nem mindegy, hogy októbertől, novembertől vagy csak januártól zárnak be ezek az intézmények és meddig lesznek zárva – mondta dr. Csetneki Attila (Fidesz-KDNP).

– Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter mondta, hogy tudja, a pályázati pénzeknek vannak feltételei, de jelen helyzetben ezek akár felülírhatóak is – fogalmazott Minczér Gábor.

– Úgy tűnik, valóban a mesemondás világnapjához érkeztünk – reagált Kovács Cs. Tamás. – Kezdeményeztünk egy olyan egyeztetés sorozatot, amihez gyakorlatilag bárki hozzászólhat, javaslatot tehet. A Modern Városok Program még meglévő nemzeti úszó- és vízilabdaközpont forrását szerintem is részben energetikai fejlesztésekre lehetne fordítani.

Mirkóczki Ádám elmondta, csak a programon belül, annak elemei között lehet átcsoportosítani. Az egri vár és erődrendszer minden eleme engedélyes kiviteli tervekkel rendelkezik, így tudják a legjobb módon felhasználni a forrást.

– Az energiaválság tény. Ehhez képest negyedik hete megy a vita arról, hogy valakinek valamit csinálnia kellene. Szerintem a körzeti alapokból hozzunk létre vészhelyzeti alapot – mondta Farkas Attila.

– Ez nagyon aranyos volt alpolgármester úr, mert önnek szerintem már nincs is kerete, elköltötte ugyanis rockkoncertre meg társasjátékra – reagált Mirkóczki Zita. Javasolta, hogy szociális támogatási lehetőségek megállapításakor a lakásnagyságokat is vegyék figyelembe, és háromezer forinttal emeljék a támogatásokat is. Mirkóczki Ádám szerint az alapba szánt százmillió forintot rászorulókra kellene költeni.

10:10

A sürgősségi indítvány a következő határozati javaslatokat tartalmazza: a közgyűlés felkéri az Evat Zrt.-t, hogy a törzsházba tartozó cégek esetében, az egyes cégek által kidolgozott és az Energia Veszélyhelyzeti Ideiglenes Bizottság szeptember 26-i ülésén tárgyalt intézkedési javaslatok alapján készítse elő a takarékossági intézkedésekre vonatkozó javaslatokat, ütemtervet és a közgyűlés hatáskörébe tartozó döntéseket.

A közgyűlés felkéri a Polgármesteri Hivatalt az egyes önkormányzati fenntartású intézmények által kidolgozott és az Energia Veszélyhelyzeti Ideiglenes Bizottság szeptember 26-i ülésén tárgyalt intézkedési javaslatok alapján készítse elő a takarékossági intézkedésekre vonatkozó javaslatokat, ütemtervet, és a közgyűlés hatáskörébe tartozó döntéseket, különös tekintettel az alapító okiratok szükséges módosítására, az intézményi szervezeti és működési szabályzatok felülvizsgálatára.

Kérik továbbá a hivatalt, hogy egy Energia Veszélyhelyzeti Alap létrehozása érdekében az önkormányzat idei költségvetésében elkülönült címszám létrehozására a szükséges döntéseket készítse elő, és tegyen javaslatot a címszámra történő fedezet átcsoportosítására vonatkozó lehetőségekre 100 millió forint összegben.

A közgyűlés felkéri az EVAT Zrt.-t és a Polgármesteri Hivatalt a fizető várakozóhelyek kijelöléséről és használatának szabályozásáról 17/1998. (V. 20.) önkormányzati rendelet felülvizsgálatára és közgyűlés elé terjesztésére a parkolási övezetekről és parkolási díjakról.

– Nem abban van vita, hogy mit kell tennünk, azt nem értem, hogy a mi javaslatainkat miért szavazták le zsigerből – mondta Mirkóczki Ádám.
– Az az alapvető különbség, hogy ön többször hangsúlyozta, nem spórolni akar. Ezt többször kijelentette polgármester úr. Igen, spórolni kell, fel kell készülni arra, hogyan tudjuk összevonni az intézményeket. Azt javasolnám, hogy a Modern Városok Projekt uszodákra szánt ötmilliárd forintból ne mindet a várra csoportosítsuk jelen helyzetben. Mi lenne, ha, mondjuk, egy-kétmilliárd forintot energetikai fejlesztésre költenénk? – kérdezte Mirkóczki Zita.
– Mi lenne, ha megőriznénk a közgyűlés maradék méltóságát és polgármester úr, meg minden képviselő befejezné a közbeszólogatást. Az, hogy kinek mi a magánvéleménye a másikról, nem tartozik ide. Kérem, mindenki kérjen szót, a polgármester is, megválasztott képviselők vagyunk – mondta Komlósi Csaba (független).

Dr. Pócs Alfréd arról beszélt, hogy az infláció és a háborús helyzet csupán színjáték, az, hogy néhány tankot kilőnek, nem háború. Szerinte a háborúban frontvonalak vannak.

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

10:01

Az Energia Veszélyhelyzeti Ideiglenes Bizottság előterjesztésével kapcsolatban Mirkóczki Ádám kiemelte, hogy Szolnok fideszes polgármestere javaslatáról, aki december, január és február hónapokban számos intézményt bezárat. Hozzátette, több más település is bezárja uszodáit.

– A Magyar Úszószövetség is azt mondta, az ország uszodáinak fele be fog zárni – mondta.

– Egy fontos információ kimaradt polgármester úr. Ezeknek a városoknak szeptember a forduló hónapja az energiavásárlásra. Tehát októbertől már nem a korábbi áron kapják. Egernek pedig december végéig van villamosenergia, jövő év októberig pedig gázszerződése. Az Evaton belül van olyan cég is akiknek további két évre meg van kötve a szerződése. Ne hasonlítsuk olyan városokhoz magunkat, akik már jövőhéten emelt árat fizetnek. Azzal, hogy veszélyhelyzet van mindenki egyet ért, de nem kell riogatni az embereket – mondta Juhász Ádám (Fidesz-KDNP) a bizottság elnöke.

– Nem véletlenül állapítottuk meg a bizottság ülésein, hogy a bezárási javaslatai rossz döntések. Nem azért mert nem tudjuk, hogy spórolni kell, hanem mert a bezárás nagyobb mínuszt termelne, mint amennyit spórolunk rajta, hiszen bevételektől, állami forrásoktól esünk el – hangsúlyozta Oroján Sándor frakcióvezető. Hozzátette, ne felejtsék el a faszerkezetű uszodát bezárni végképp nincs értelme, hiszen azt akkor is fűteni kell. Kiemelte, ha nyitva maradnak az uszodák az 37 millió forint költség, de ha bezárják az hatvan millió forint mínusz.

– Mi épület bezárásokról beszéltünk nem intézménybezárásokról. Az, hogy van egy szerződésünk, szerintem a jelenlegi háborús helyzetben nem garantál semmit – mondta Minczér Gábor.

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

09:38

Benyújtották a már előzetesen jelzett sürgősségi indítványokat. Elsőként Mirkóczki Ádám tegnap ismertetett ügyben készült anyagát, ám az Eger Termál szerződéseihez kapcsolódó anyagot a képviselők elutasították, nem tűzték napirendre. Az ideiglenes bizottságét viszont igen.

Oroján Sándor Fidesz-KDNP javasolta, hogy az ülés elején tárgyalják a zárt ülésre szánt anyagokat, majd a személyi ügyeket, s ezt követően a sürgősségi anyagokat. Farkas Attila kérte, hogy inkább az energiaügyeket tárgyalják először, a képviselők ezt jóváhagyták.

Orosz Lászlóné napirend előtt a Magyar Népmese Napjára hívta fel a figyelmet, amelyet országosan holnap, Benedek Elek születésének napján ünneplünk.

Sós Tamás a Deák Ferenc úti közvilágítási problémákkal kapcsolatban kérte a szakirodákat, hogy intézkedjenek, illetve felhívta a figyelmet arra, hogy a lajosvárosi Egészségközpontban két idős, korhadt fa áll, ezeket lehet, hogy ki kellene vágni. Arról is beszélt, hogy az áramszolgáltató gallyazás után nem szállítja el a zöldhulladékot, s ez ellen tenni kellene valamit.

09:00

Elkezdődött Eger rendes havi közgyűlése, amelyen az Energia Veszélyhelyzeti Ideiglenes Bizottság javaslatait, illetve már előre bejelentett sürgősségi indítványokat is tárgyalnak.

Lőcsei Lajos, a Momentum országgyűlési képviselője felszólalt a Béke úti eseményekkel kapcsolatban.

– Szeretném visszautasítani polgármester úr méltatlan megnyilvánulásait. A tűzesettel kapcsolatban két levelet írtam, egyrészt tájékoztatást kértem, másrészt közvetítettem az igényeket az önkormányzatnak, ugyanis engem is több károsult megkeresett. Tegnap bejártam a helyszínt, örömmel láttam, hogy mindegyik tetőt helyreállították. Ugyanakkor biztonságos fűtési lehetőséget is biztosítani kell ezekben az ingatlanokban, továbbá a törmelék elszállításában is kell még segítség. A tetőterekben keletkezett tűzben az elektromos hálózat is károsodott, ennek javítására sincs forrásuk a családoknak – mondta Lőcsei Lajos.

– Annyi szociális segítséget, amiben a Béke úti és a Szala városrészben élők részesültek 2019-óta, egyetlen városrészben élők sem kaptak – mondta Mirkóczki Ádám.

A körzet képviselője Bódi Zsolt hozzáfűzte, hogy azon a péntek délutánon, amikor a lakások még égtek, az önkormányzat már lakásokat biztosított.

– Ágyneműket, készpénzt élelmiszercsomagot kaptak. Egri és felnémeti vállalkozók segítettek az anyagvásárlásban. Konténereket nem kis számban biztosítottunk, ám nem csak ezek a családok pakoltak bele, így nem lett elég. A családokat pedig kértem, hogy a törmeléket pakolják bele, nem történt meg. Minden évben tűzifát biztosítok, ezért nem várok köszönetet, hiszen, ha képviselőként megtehetem, akkor meg kell tennem. Ugyanakkor az nem szerencsés, hogy azok, akiken segítünk, nem törődnek a saját környezetünkkel. Arra, hogy mindent az önkormányzat oldjon meg, nincs pénz, más családoknak is kell a segítség – fejtette ki a képviselő. Megkérdezte, hol van a helyi és az országos roma kisebbségi önkormányzat? Ők milyen segítséget nyújtottak?
Farkas Attila alpolgármester csatlakozott Bódi Zsolt szavaihoz, elmondta, minden lehetőséget megragadtak a segítségnyújtásra.

– Vannak személyek, akik a szociális hálózattal, az Evattal is rendszeresen játszmáznak. Nem kötelessége az önkormányzatnak minden rossz állapotú ingatlant felújítani – mondta.

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Korábban írtuk:

Az előterjesztések között fellelhető a Volánbusz Zrt. beszámolója az előző évről. A társaság költségei összesen egymilliárd 217 millió forintot tesznek ki. Ebből lejön 428 millió forint bevétel, valamint több mint 246 millió forint bértámogatás. A volán nyereségigénye 36,5 millió forint, így majdnem 570 millió forint támogatást kell fizetnie a városnak a tömegközlekedési szolgáltatásért.

A korábbi közgyűlési üléseken már több képviselő is érdeklődött arról, hogy mennyit fizet az önkormányzat idén a Volánnak a helyijárati szolgáltatásokért. Mint feltételezték, a tavalyi veszteségnél jóval többet, hiszen mint ismert, idén ezer forintért kapták az egriek a buszbérletet. Ahogyan arra a képviselők rámutattak, jövőre a rendszeresen buszozó, állandó lakhelyű egri polgárok éves vagy havi bérletének ára hiányozni fog a bevételek közül, hiszen ők idén vélhetően kedvezményeset vehették meg azokat. Érdeklődésükre nem tudott korábban sem a volán, sem  Mirkóczki Ádám polgármester számszerű adatokkal szolgálni, így még nem tudni, hogy mennyibe került az önkormányzatnak az idei ezer forintos bérletakció.

Vitás pont lehet a városfejlesztési cég ügye, amelyen Oroján Sándor, a Fidesz-KDNP frakció vezetője és Mirkóczki Ádám polgármester már az előző tanácskozásokon is összekülönböztek. A polgármester szerint ugyanis a cégre már semmi szükség nincs, az csak a belvárosi fejlesztési program miatt jött létre. A frakcióvezető szerint viszont a céghez megfelelő vezetőt és szakembereket kell találni, hogy az önkormányzati cégek pályázatait szakszerűen intézhessék.

Az Egri Városfejlesztési Kft. élére huszonhárman adtak be pályázatot, az értékelés alapján egy mindenben megfelelő, és két csupán formai-technikai hiányosság miatt nem mindenben elégséges pályázatot tartanak alkalmasnak. Előbbi Nagy Istváné, akit az Evat igazgatósága is javasol, szerintük ugyanis övé a  legrelevánsabb pályázat. A szakember egri illetőségű és erősen helyi kötődésű, tizennyolc év pályázati területen végzett szakmai tapasztalattal rendelkezik.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában