Választás

2022.10.05. 17:28

Újra megméreti magát novemberben az elkeseredett boldogi expolgármester

November 20-án időközi voksolás keretében polgármestert és képviselő-testületet választanak a településen. Az eddigi községvezető, Laczkó Roland is csatasorba áll.

T.O.

A polgármesteri hivatal épülete

Forrás: Albert Péter/Heves Megyei Hírlap

Mint arról többször beszámoltunk, nem csitultak az ellentétek Laczkó Roland polgármester és a képviselő-testület tagjai között, aminek „eredményeként” a grémium a nyáron 6:1-es többséggel a saját feloszlatása mellett döntött. Az időközi választásra november 20-án kerül sor, s Laczkó Roland megerősítette: újra elindul a polgármesteri címért. 

A községvezető szerint több, hosszú ideje húzódó konfliktus vezetett idáig. Ezek egyike, hogy „beletenyerelt” egy összezáró közösség érdekeibe, aminek következtében utóbbi tagjai ellenséges hangulatot szítottak ellene. Állítólag a hónapok óta tartó feszült viszony oka volt az is, hogy a járvány miatti korlátozás időszakában nem voltak testületi ülések, hanem a polgármester egymaga hozhatott döntéseket. Utólag a képviselők több intézkedést is kritizáltak, mert például véleményük szerint a hibás döntések miatt jelentős pályázati forrásoktól esik el a falu.

Az ellentétek akkor csúcsosodtak ki, amikor a polgármester augusztus 10-én bizalomvesztés miatt felmentette a jegyzőt, aki az ellenlábasai pártjára állt. Erre a képviselők a helyi lapban több oldalas nyílt levelet tettek közzé, kilátásba helyezve a grémium feloszlatását. Utóbbi – ahogy fentebb írtuk – hamarosan meg is történt.

A napokban Laczkó Roland – aki, mint fogalmazott, a történtek néhány okát továbbra sem szeretné a nyilvánosság elé tárni – a közösségi oldalán hosszabb írást jelentetett meg, amelyben vázolja a legutóbbi időszak problémás eseteit, kezdve az óvodaépítés szerződése körüli hercehurcától egyes közterületek felújításáig. Az elkeseredett hangvételű bejegyzést azzal kezdte, hogy tudatosítani kellett magában, miszerint a munkája ellehetetlenült.

„Tisztelettel jelzem a boldogi lakosok felé, ha a falu népe úgy dönt, hogy tovább nincs rám szükség, azt emelt fővel, bármikor elfogadom. De azt az örömet nem fogom megadni, hogy egy csapat hatására idegileg kikészüljek és feladjam a munkámat azért, mert belenyúltam egy család, baráti kör irányította falu vezetésébe” – írta posztjában.

Sokan úgy tartják, hogy a mostani helyzet elkerülhető lett volna, ha a felek között párbeszéd alakul ki, vagy ha a polgármester nem menti fel a jegyzőt, ám ezek egyikére sem került sor. Szerdán este, lapzártánkat követően, a kultúrházban közmeghallgatást tartottak, amely az előzetes várakozások szerint tovább mélyíthette az árkot a leköszönő polgármester és az ugyancsak búcsúzó testületi tagok között. Ennek főként annyiban lehet jelentősége, hogy a hírek szerint Laczkó Roland egyik ellenfele az időközi választáson a mostani alpolgármester lesz. Az eseményről beszámolunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában