Vádemelés

2022.10.06. 10:44

Torkán akadt a derelye - az ápoló miatt halhatott meg egy ember Heves megyében

A Füzesabonyi Járási Ügyészség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a város egyik szociális intézményénél dolgozó közalkalmazottak ellen.

HEOL

A vádemelésről dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész tájékoztatta portálunkat. Ebből kiderül, a két nőt ápolói, illetve gondozói munkakörben foglalkoztatták az otthonban, ahol az intézményi eljárásrend előírásainak szem előtt tartásával feladatuk volt az osztályvezető ápoló által kiadott rendelkezések végrehajtása körében – többek között – a betegek étkeztetése, állapotuktól függően akár a megetetése is. Ennek során kötelesek voltak külön figyelmet fordítani a kapkodóan étkezőkre és a nyelési nehézségekben szenvedőkre. 

A Heves Megyei Főügyészség sajtószóvivőjének közlése alapján, tavaly, egy februári napon a vádlottak könnyelműen elmulasztották az étkeztetéssel kapcsolatos kötelezettségeiket, aminek tragikus következménye lett. Az egyik szobában közösen ebédelő három ápolt egyike ugyanis a gondozók távollétében a számára rendelt tejberizs elfogyasztása helyett a betegtársának felszolgált derelyét tömte mohón a szájába, ami a torkán akadt, és végül a halálát okozta.

A járási ügyészség a vádiratában arra tett mértékes indítványt, hogy a bíróság mindkét vádlottal szemben 1 év börtön fokozatú, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést és 1 év foglalkozástól eltiltást szabjon ki amellett, hogy kötelezze őket a bűnügyi költségek megfizetésére is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában