Labdarúgás

2022.12.09. 10:21

Új edzőt kap az Eger SE II. megyei I. osztályú csapata

A 12., utolsó előtti helyen telel a megyei I. osztályú bajnokságban az Eger SE II. csapata. Változás, hogy a következő hónaptól más irányítja a klub U19-es gárdával szoros együttműködő társaságot.

B. Cs.

Fúkő Tibor az egyesületen belül másik csapathoz kerül

Forrás: Lénárt Márton/Heves Megyei Hírlap

– Január elsejétől már nem Fűkő Tiborral együtt irányítjuk a csapatot, új edzőt kap a gárda – közölte az egylet hivatalos honlapján Vitányi László klubigazgató, aki kollégájával közösen vezényelte a Eger SE II. csapatát. – Nyilván azt látni kell, hogy mindkettőnknek van más feladata a klubon belül és ez nagy megterhelést jelentett. A klub nyáron úgy tartotta jónak, hogy dolgozzunk együtt, de vezetői szemmel is azt kell látni, hogy mindkét edző kifeszített, vagyis sokfelé kell koncentrálni, így ez nem biztos, hogy jó megoldás. 

Szakmai vonalon is akadt olyan jelzés, hogy talán váltani kellene. 

– Az NB III.-as stábbal megfelelő volt az együttműködés és az új edzők kiválasztásánál mindenképpen az utánpótlás szakmai vezetésnek és az NB III.-as stábnak a megegyezése szükséges. Olyan személy a jó megoldást, akit mindkét fél normálisan tud támogatni, illetve elfogadni. Így van értelme ennek a csapatnak.

A bajnokság állása
Forrás: adatbank.mlsz.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában