Bűnügy

2022.12.09. 10:32

Kidobók ütötték-rúgták a bulizót Gyöngyösön + videó

A Heves Megyei Főügyészség vádat emelt két férfi ellen, akik egy gyöngyösi szórakozóhelyen bántalmazták a sértettet.

HEOL

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A vádirat szerint a vádlottak 2020 szeptemberében biztonsági őrként dolgoztak egy gyöngyösi diszkóban, ahol aznap este barátai társaságában szórakozott a sértett is, akit ittas állapotában tanúsított tolakodó magatartása miatt a fiatalabb vádlott egy másik biztonsági őr társával a hajnali órákban kivezetett a szórakozóhely bejárata elé.

Itt a sértett és a biztonsági szolgálat tagjai között szóváltás alakult ki, amelynek során az idősebb vádlott a sértettet előbb tenyérrel arcon ütötte, majd kétszer combon rúgta. A hátráló és távozni szándékozó férfit ekkor a másik – fiatalabb – vádlott egyszer nagy erővel fejen ütötte, melytől a sértett hanyatt esett és percekre elveszítette az eszméletét. 

A biztonsági szolgálat tagjai próbálták a bűntény áldozatát magához téríteni, majd amikor ez sikerült, egy székre ültették, amiről később a férfi még egyszer fejjel előre leesett. A bántalmazott vendég később elhagyta a helyszínt, majd a cselekmény napjának délutánján orvosi vizsgálatra jelentkezett a kórházban.

A sértett a fiatalabb vádlott ütése, az amiatti hanyatt esése, illetve eszméletvesztése miatt a székről való leesése következtében olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, melyek közvetett életveszélyt eredményeztek.

A vádlottak magatartása meghaladta a személy- és vagyonőröket külön törvény alapján megillető arányos testi erő alkalmazására vonatkozó szabályokat, tevékenységük ezen túlmenő, indokolatlan erőszak volt.

A Heves Megyei Főügyészség a fiatalabb vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettével, míg pofozkodó és rugdosó társát garázdaság vétségével vádolja. A vádhatóság most benyújtott vádiratában – amennyiben az előkészítő ülésen a bűnösségét beismeri – a sértettet leütő vádlottal szemben két év hat hónap szabadságvesztés-büntetés, 3 év biztonsági őr foglalkozástól eltiltás és 3 év közügyektől eltiltás, míg a másik vádlottal szemben pénzbüntetés, valamint egy év biztonsági őr foglalkozástól eltiltás kiszabását indítványozta.

A felvételen a sértett szórakozóhelyről történő kivezetése és a pofon ütése látható. A cselekményeket a szórakóhely biztonsági kamerái rögzítették.

 

Címkék#Bűnügyek

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában