Vádemelés

2023.03.20. 13:59

Hangszóróért ütötte le áldozatát az átányi férfi

A településen már nem ez az első erőszakos eset.

HEOL

A Hevesi Járási Ügyészség rablás bűntette miatt vádat emelt egy átányi férfi ellen, aki 2022 decemberében a lakóhelyén követni kezdte az ittas sértettet, akit hátulról tarkón ütött, hogy elvegye értékeit. A sértett az ütéstől elesett, közben a támadó kitépte a nyakában lévő zenedobozt, melyet rövid időn belül el is adott. A rabló letartóztatásban várja a bíróság előkészítő ülését - tájékoztatta portálunkat Dr. Gubala Ádám Miklós helyettes sajtószóvivő ügyész.

Jogi háttér 
A Büntető Törvénykönyv szerint a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények közé tartozik a rablás, a kifosztás, a zsarolás és az önbíráskodás. Aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett védekezésre képtelen, illetve a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személytől vesz el, a kifosztás minősített esetének bűntettét követi el. Rablást követ el, aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett úgy vesz el mástól, hogy evégből valaki ellen erőszakot, illetve az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz.

A helyettes sajtószóvivő ügyész kiemelte, az ügyben a vádhatóság arra tett mértékes indítványt, hogy amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen beismeri a bűncselekmény elkövetését és lemond a tárgyaláshoz való jogáról a bíróság 4 év börtönt szabjon ki vele szemben és 4 évre tiltsa el a közügyek gyakorlásától.

A rabló kitépte áldozata nyakából a hordozható hangszórót
Forrás: Magyarország Ügyészsége

Átányban nem ez az első erőszakos eset. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a napokban emeltek vádat egy 21 éves, agresszívan viselkedő férfi ellen aki egy idős házaspárhoz tört be az újév első napján és bántalmazta is őket.

Főoldali képünk illusztráció, forrás: Shutterstock

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában