Újjáalakulás

2023.03.31. 18:57

Megtartotta újjáalakuló ülését a Fidesz egri szervezete

A Fidesz Magyar Polgári Szövetség Országos Választmányának Elnöksége idén március 20-án, nyolc egyhangú igen szavazattal úgy határozott, hogy a tavaly december 6-án feloszlatott egri helyi szervezet újjászervezése keretében az egri helyi szervezet 88 tagjának tagfelvételi kérelmét elfogadja - közölte portálunkkal pénteken a Fidesz egri szervezete.

HEOL

A Fidesz egri szervezete

A Fidesz egri szervezete 83 taggal és öt támogatóval újjáalakult - derült ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott pénteki sajtóközleményből. A szervezet az ősszel esedékes tisztújításáig három tagú elnökséget választott. A szervezet elnökének dr. Ruszkai Csabát, alelnökeinek Miklós-Balog Évát és Misz Józsefet választotta meg.

A tagság az alakuló ülésen hozott határozatával elfogadott egy nyilatkozatot, amelyet most tartalmi változtatás nélkül közlünk:

"A Fidesz egri csoportja a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség alapszabályának megfelelően kívánja szolgálni az Egerben élők érdekeit. Tevékenységével támogatni kívánja az ember méltóságán és felelősségvállalásán alapuló polgári társadalom megszilárdulását, elő kívánja segíteni a közéletben a családok erősödését, a munka becsületét, az egyéni és közösségi jogokat biztosító rendet. Továbbá, elő kívánja segíteni a hagyományok és a keresztény értékrend erősítését szolgáló döntések meghozatalát, miként a nemzet összetartó erejének növelését. Tagjaink nemcsak elfogadják ezeket az értékeket, hanem azokért dolgozni is készek. Célunk egy erős, egymás tiszteletén alapuló, a polgári értékeket következetesen megtartó közösség létrehozása, amely méltó az egri polgárok bizalmára, támogatására. Az előttünk álló időszakban fontos feladatunknak tekintjük helyi politikai közösségünk erősítését és a város jövőbeni vezetésére alkalmas, a választópolgárok bizalmára méltó képviselőjelöltek kiválasztását, akik tiszteletben tartják az egri választópolgárok akaratát, közéleti munkájukkal a Fidesz – KDNP Pártszövetség polgári és keresztény értékrendjének megfelelően szolgálják Eger városát, az egrieket" - olvasható a nyilatkozatban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában