Kormányinfó

2022.05.26. 14:17

Gulyás Gergely: holnaptól csak magyar rendszámmal lehet kedvezményesen tankolni (videó)

A kormány vissza kívánja szorítani a benzinturizmust, és az ehhez kapcsolódó visszaéléseket.

Két nappal ezelőtt alakult meg a kormány, az első ülésen a veszélyhelyzet elrendeléséről döntött, a rendkívüli felhatalmazással élve pedig a háború gazdasági következményeit mérséklendő rezsivédelmi és honvédelmi alap létrehozását rendelte el – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Kormányinfón - írja a Magyar Nemzet.

Közvetlen veszélyt az ukrajnai háború Magyarországra jelenleg nem jelent, de humanitárius terheket ró ránk – tisztázta a tájékoztató elején a miniszter. Gulyás Gergely elmondta, hogy a magyar választók április 3-án ennek tudtában szavaztak bizalmat a kormánynak, melytől azt várják, hogy maradjunk ki a háborúból, és annak gazdasági hatásait védje ki, amennyire lehet.

A rezsicsökkentés megvédését Gulyás Gergely a jelenlegi időszak egyik legfontosabb feladatának nevezte, a háborús veszélyhelyzet azonban ezt megnehezíti, a kormány emiatt hozta létre a rezsivédelmi és honvédelmi alapot. A miniszter megerősítette, hogy nem csak a növekvő nyersanyagárak, hanem az elhibázott brüsszeli szankciós politika is rontja a helyzetet. 

Megadóztatják a multikat

Mindent meg kell tenni a rezsicsökkentés, a családtámogatások és a nyugdíjak megvédéséért –  szögezte le a politikus. 

A méltánytalan extraprofithoz jutó bankoktól és nagyvállalatoktól kell hozzájárulást kérni

– magyarázta a miniszterelnök által tegnap bejelentett döntéseket Gulyás Gergely.

Az említett alapba éppen ezért extraprofit különadó kerül majd. A többletnyereségek nagy részét a kormány elvonta –  jelentette be Gulyás, aki hozzátette, hogy ezek az intézkedések arra is garanciát adnak, hogy az idei 4,9 százalékos költésvetési hiánycél teljesüljön. A költségvetési tanács már megkapta véleményezésre a jövő évi költségvetés tervezetét, ebben 68 milliárd forintos GDP-vel számolnak, és 5,2 százalékos inflációval –  árulta el a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Szerinte jövőre reális a 4,1 százalékos növekedés. A kiszámíthatóságot így tudják megőrizni, és megvédeni a támogatásokat –  magyarázta Gulyás.

A benzinkútaknál holnaptól csak a magyar rendszámú autók tankolhatnak, ezzel a kormány vissza kívánja szorítani a benzinturizmust, és az ehhez kapcsolódó visszaéléseket – jelentette be a miniszter.

Extraprofit különadókat vezetnek be

Újabb világgazdasági válság fenyeget minket, éppen ezért egy válságálló gazdaságot kell építenünk – hangsúlyozta a gazdaságfejlsztésért felelős miniszter a Kormányinfón, megjegyezve: ennek részeként kézbe kell tartani a költségvetést és államadósságot. Nagy Márton rögzítette: ragaszkodunk ahhoz, hogy 4,9 százalékos, jövőre pedig 39, százalékos GDP-arányos költségvetési hiány alakuljon ki. Éppen ezért – folytatta – felállítunk két védelmi alapot, amelyek mögé bevételeket teszünk. Ezek finanszírozása viszont költséges, mivel háború zajlik a szomszédunkban – jegyezte meg. A növekvő bevételeket exraprofit különadókból fogjuk finanszírozni – magyarázta a miniszter, majd azt a nyolc területet ismertette, amelyeket ez az intézkedés érint. 

Az első a bankszektor, ahol elvonják az extraprofitot, illetve a tranzakciós illeték kibővítésével tesznek szert többletbevételre. Ennek összege a bankszektorban 250 milliárd, a tranzakciós illeték kibővítése pedig 50 milliárd forint, vagyis összesen 300 milliárd forintot jelent. A második a biztosítói szektor: innen 50 milliárd forintot vonnak el, a harmadik az energia szektor: itt főleg a MOL érintett, 300 milliárd elvonásáról van szó. A negyedik szektor a kiskereskedelem, itt 60 milliárd forint elvonásáról döntöttek. Az ötödik a telekommunikációs szektor, ahol 40 milliárd forint az elvonás, a hatodik a légitársaságok, ahonnan 30 milliárd forintot vonnak el. A gyógyszerforgalmazói szektorból 20 milliárd forintot vonnak el, a kis gyógyszertárak kivételévelt jelentenek. És nyolcadikként végül 2023 január elsejétől újra bevezetik a reklámadót, innen 15 milliárdot vonnak el.

Az elvonások összege így összesen meghaladja a 800 milliárdot.

Hogyan jön létre az extraprofit?

Nagy Márton elmondta, 12 ezer milliárd forint azoknak a bevételeknek az összege, amelyekre 0,3 százalékot fizetnek a betéteseknek a bankok. A biztosítási szektorban azért képződik extraprofit, mert egyre többen kötnek öngondoskodó biztosítást, a koronavírus után a biztosítótársaságok 20 százalékkal emelték a biztosítási díjakat.

Az energiatermelők is extraprofitra tettek szert, a kőolajkitermelők, és az olajfinomítók is extraprofitot zsebelhettek be, a MOL százhalombattai üzeme bizonyosan

– jelentette ki a miniszter.

A kiskereskedelmi szektor amiatt tesz extraprofitra szert, mert egyre inkább bővül, nagy az igény az itt kapható áruk iránt. A telekommunikációs szektor a koronavírus-válság idején nőtt óriásit, a légitársaságok pedig a nagy visszaesés után növekednek gyors ütemben.

A gyógyszerforgalmazók is több szert adnak el, vitaminokat, gyógyszereket halmoztak fel a magyar családok. A reklámadó pedig összefügg a televízió-nézéssel, ez 2023-tól kerül újra bevezetésre. Nagy Márton úgy véli, hogy mivel a már megtermelt profitra kerül kivetésre az adó, emiatt nem tudják majd átterhelni a fogyasztókra a vállalatok. 

Elegendőek az intézkedések

A Magyar Nemzet kérdésére, miszerint megkezdődtek-e már a tárgyalások a felsorolt nyolc szektor képviselőivel, Nagy Márton elmondta: tegnap már járt a Bankszövetségben, ma reggel pedig az energiaszektor vezetőivel egyeztetett, hiszen ez az a két terület, amely a legnagyobb extraprofit különadót fogja fizetni.

Arra a kérdésre, hogy tervezi-e a kormány, hogy további intézkedésekre is sor kerüljön a rezsicsökkentés, illetve a honvédelem érdekében, Gulyás Gergely közölte: a kormány úgy látja, ezek a nagyobb intézkedések elegendőek ahhoz, hogy mind az idei évben, mind pedig jövőre meg tudják őrizni a rezsicsökkentést és a honvédelmi fejlesztéseket. 

Emellett pedig ragaszkodtak ahhoz, hogy a családtámogatásokra is annyi pénzt fordítsanak a jövő évi költségvetésben, mint az idén. Arra a kérdésre, hogy az intézkedések kapcsán számítanak-e az unióból érkező kritikákra, úgy fogalmazott: olyan eszközöket vetettünk be, amelyek részben nem méltánytalanok. A kormány a keletkező extraprofit egy részét vonja el, és olyan eszközöket, amelyek már uniós jogi fórumok előtt is kiállták a próbát, így joggal gondolják, hogy ebben semmilyen változás nem következhet be.

Áremelésre nem kell számítani

Minden árstopról külön hozunk döntést, szeretnénk őket fenntartani – válaszolta az ATV kérdéseire Gulyás Gergely. A miniszter szerint ezek az inflációt is lassítják. Az extraprofit adókat pedig már az idei évben beszedik, kivéve a reklámadót, amit csak jövő évtől.

Ezek az adók nem adnak okot áremelésre, hiszen a jelenlegi helyzetből adódó extrahaszont vonja el a kormány – erősítette meg a baloldali tv-nek Gulyás Gergely.

A magyar politikában mindig a baloldalon állnak a biztosítók és a bankok oldalára, emiatt mondják most is, hogy ezt majd áthárítják az emberekre

– vélekedett Gulyás.

Nagy Márton szerint nem véletlen, hogy ezt a megoldást választotta a kormány, és külön kiszámolták azt, hogy melyik esetben mi az extraprofit, és csak ennek nagy részét vonják el, a profithoz nem nyúlnak.

A KATA bevezetésekor ismertetett kormányzati szándék az volt, hogy a kisadózók tudjanak élni vele, ma viszont nagy cégeknél is megfigyelhető, hogy így fizetik ki a dolgozóikat. Arra a területre szorítanák vissza, ahová szánták, ott viszont nagyobb adókedvezményt tennének lehetővé. Nem szeretnénk, ha a KATA bujtatott foglalkoztatást eredményezne.

Az Európai Tanács elnöke, Charles Michel beszélt az utóbbi napokban a magyar miniszterelnökkel, Magyarország el tudja fogadni az olajembargót, ha az a vezetékes szállításokra nem vonatkozik, és ha ebben fennakadás van, akkor fel lehessen függeszteni az embargót – jelezte a miniszter. A rendvédelmi dolgozók számára a felmondási tilalmat nem hosszabbították meg - jelentette ki kérdésre válaszolva Gulyás Gergely.

A lengyel és a magyar miniszterelnök az uniós tanácskozáson találkoznak jövő héten hétfőn és kedden – válaszolta egy kérdésre a miniszter, aki Novák Katalin köztársasági elnök lengyelországi látogatását rendkívül sikeresnek minősítette.

Nem gondoljuk, hogy Oroszország ma bármely NATO-tagországra közvetlen fenyegetést jelentene – reagált a szlovák miniszterelnök minapi félelmére a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Ha újabb járvány törne ki, a Nemzeti Népegészségügyi Központ fog gondoskodni az oltóanyagról, Magyarországon majomhimlőt még nem detektáltak, a betegség tünetei pedig enyhék, a többség kezelés nélkül felépül belőle. 

– 100 milliárd forintot jövedéki adóból, népegészségügyi adóból (csipszadó), illetve a céges autók adózásának átalakításából szed be a kormány – árulta el újságírói kérdésre Nagy Márton. Válaszából az is kiderült: 

a jövőben öt területi kormánybiztos lesz, annak ellenére, hogy az államtitkárság, ami a fejlesztéseket koordinálta, megszűnt, a jövőben miniszteri szinten kezelik a területi fejlesztéseket. 

Szabó Tünde az ország észak-keleti részéért, Czunyiné Bertalan Judit az észak-nyugatiért felelős biztos lesz a jövőben.  Láng Zsolt fog felelni a közép-magyarországi régióért. Bányai Gábor az alföldi és Móring József a nyugat-magyarországi régióért. Az extraprofit adót pedig egyelőre két évre tartja fenn a kormány, utána kivezeti – vetítette előre Nagy Márton, de jelezte, hogy a költségvetést mindig az előző évben nyáron készítik, így 2023-ban visszatérhetnek a különadók kérdéséhez. 

A kőolaj büntetővámjának kérdése eddig nem merült fel, az EU-ban nem is nagyon lehet ilyet kivitelezni – válaszolta az Indexnek Gulyás Gergely. A miniszter azt mondta, örülnek annak, hogy a pedagógus szakszervezetek a választások eredményével megbarátkozva is tárgyalásokat kezdeményeznek. Arról is beszélt, hogy a magánegészségügyi ellátás nem negatívum, de a kormánynak ehhez nincs köze, azt kell elérni, hogy a járulékot befizetők száma ne csökkenjen. Gulyás szerint aki magánegészségügyi ellátást tud igénybe venni, az megengedheti magának, hogy a járulékot is befizesse. A miniszter elárulta, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa helyett immáron Navracsics Tibor területfejlesztési miniszterhez, és Lázár János építésügyi miniszterhez tartoznak a budapesti fejlesztési kérdések. 

Nagy Márton kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy a két védelmi alap idén összesen 900 milliárd forintot kap: 

ebből a rezsicsökkentésibe hétszáz, a honvédelmi alapba pedig nagyjából kétszáz milliárd kerül. Jövőre mindkét alap növekedhet. 

Az eltérés abból származik – folytatta –, hogy bár 800 milliárddal számolnak extraprofitból, viszont emellett még egyéb adóbevételekre is számítanak. Kitért arra is, hogy a gyorsaság érdekében az adókat rendeleti formában szedik be, valamint éves szinten kell majd befizetni, már most az idei évre előre. Arra, hogy az építőipart, a vendéglátást, vagy szerencsejáték ipart miért nem adóztatják meg, elmondta: minden szektort áttekintettek, ugyanakkor mivel a felsorolt nyolc szektorban termelődik a legtöbb extraprofit, ezért választották ki azokat.

Senki nem örül annak, ha a nyereségét elveszik, de minden szektor esetén elválasztottuk a profitot az extraprofittól 

− válaszolta az Inforádiónak Nagy Márton. A miniszter szerint a területeken dolgozók is tudják, hogy ez olyan profit amiért nem dolgoztak meg, és nincs okuk arra, hogy árakat emeljenek emiatt. Gulyás Gergely kérdésre válaszolva kifejtette, sokat kell tenni azért, hogy megérje pedagógusnak lenni. Mint mondta, a választási kampányban is hangsúlyozták ezt. 

− Áfacsökkentést nem lát indokoltnak a kormány, mert az elmúlt évek bizonyították, hogy ez nem jelent árcsökkentést − válaszolta egy másik kérdésre a miniszter. Azt is kifejtette, Sajó szennyezése miatt ha szükséges, akkor jogi lépéseket is tesznek Szlovákia irányába.

Az infláció 80 százaléka globális eredetű, nagy részét az energiaárak és az élelmiszerárak növekedése teszi ki. A Nemzeti Bank előrejelzése szerint nyáron tetőzhet az infláció, majd csökkenésnek indul 

− jelezte Nagy Márton. − Minél több híd köti össze Pestet és Budát, annál jobb a budapestieknek, eddig a főváros volt az, aki nem adta meg a hozzájárulást más hidakhoz − mondta a Mandiner felvetésére Gulyás. Az autósüldözést, amit Karácsony Gergely folytat, viszont elfogadhatatlannak tartja a kormány. Szerinte a rakpartok nélkül Budapest közlekedése teljesen meg fog bénulni. Arra, hogy hányan kértek eddig menedékjogot, Szentkirályi Alexandra elmondta: 23, 148 fő nyújtott be ilyen kérelmet, ebből pedig 14 237-en már meg is kapták azt. Ideiglenes tartózkodás igazolására szóló dokumentumot pedig 120 ezer menekültnek állítottak ki.

Kiderült az is, hogy holnaptól a benzinkutakon fogják ellenőrizni, hogy a kocsik magyar vagy külföldi forgalmi engedéllyel rendelkeznek. A forgalmi engedély alapján tehát eldől, hogy emelt vagy a benzinárstop miatti olcsóbb üzemanyagból tankolhatnak az autósok.

Ha áthárítják az extraprofit adóját a vásárlókra, azt a számok mutatni fogják - nyugtatta meg a sajtó képviselőit Nagy Márton egy kérdésre válaszolva. 

− Az elhalasztott beruházások listáját a napokban véglegesítik − jelezte Gulyás Gergely. 

Nagy Márton a Reuters kérdésére elmondta, a 2010 és 2014 között bevezetett különadók jelentősen csökkentek, az extraprofit adónak pedig a neve garantálja, hogy megszűnik 2023 után, hiszen ha a vállalatok nem realizálnak extra nyereséget, akkor nem lesz mit megadóztatni. A tudósító szerint a bankok például a tranzakciós költség adóját már áttolták a felhasználókra, és arra volt kíváncsi, hogy nem tartanak-e attól, hogy spirálba kerül a magyar gazdaság. 

A tranzakciós illetéket az értékpapírokra fogják kiterjeszteni 

− válaszolta Nagy Márton, aki jelezte, azzal fog kezdeni miniszterként, hogy a bankok közötti versenyt kiélezze, és emiatt ne tudják áthárítani a felhasználókra a költségeiket.

Gulyás Gergely sajnálja, hogy a főpolgármester nem vett részt a Néprajzi Múzeum átadóján. A rendes profit és az extraprofit szétválasztásáról Nagy Márton elmondta, azt nézték, hogy mennyivel volt magasabb a profitja az elmúlt időszakban a szektorban működő cégeknek, mint 2000 óta évente. − Ugrásszerű volt a bővülés a megadóztatott nyolc szektorban − magyarázta. Gulyás Gergely szerint tisztán látható, és adatokkal alátámasztható, hogy visszaélések történtek a befagyasztott árú benzin esetén.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában