Kajak-kenu utánpótlás

2022.06.28. 21:36

Magyar Kupa döntőn ültek kajakba, térdeltek kenuba a nyergesi és tatai fiatalok

A nyergesújfalui Zoltek Kajak-Kenu Sportegyesület és a Tatai Hódy Sportegyesület két-két tagja négyesben lapátolt a 2000 méteres táv céljába.

F. K.

Dányi-Tóth Judit edző jobbján Schubert Zita, balján Deák Anna Csenge

Forrás: 24 Óra

Fotó: F. K.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség az idei korosztályos Magyar Kupa döntőjét Fadd-Domboriban rendezte. A régiós selejtezők során a szövetség 74 tagcsoportjának 1014 versenyzője vívta ki a jogot arra, hogy kajakba üljön, illetve kenuba térdeljen a végső győzelemért a Duna egyik holtágának vizén. 

A fináléba sikerült eljutnia a nyergesújfalui Zoltek Kajak-Kenu Sportegyesület 11 versenyzőjének is. A buszos utazó tagja volt az U10-es korosztályban Pehely Lili, U11-ben Eckl Kristóf és Merényi Tamás, U12-ben Deák Anna Csenge, Pánczél Kristóf, Schubert Zita, Somodi Laura és Varga Lara, U13-ban pedig Buzás Emília, Rózsahegyi Rozi és Szűcs Réka Zita. 

A nagy seregszemle egyik jellemzőjeként a négyes hajókban sűrűn ültek egymás mögé olyanok, akiknek eddig ritkán volt közös sikerélményük. Úgymond megyénken belüli természetes szövetség volt, hogy a Tatai Hódy Sportegyesület két tagja, Brázik Zsombor Noel és Haltrich Hunor együtt evezett be hatodikként a célba a nyergesújfalui Eckl Kristóffal és Merényi Tamással az MK-4 férfi gyermek U11 kategória 2000 méteres távjának céljába.

Izgalmas egység volt a színvonalas mezőnyben a Kovács Katalin Akadémia reményekkel teli két fiatalja, Szabó Tamara és Novák Anna Nikoletta, illetve a nyergesi Szűcs Réka Zita és Rózsahegyi Rozi alkotta négyes 11. helyezést elért kajakja. A színtiszta nyergesi, Deák Anna Csenge és Schubert Zita alkotta kettős néhány méterrel maradt csak le a világbajnoki indulást jelentő helyezésről az MK-2 női gyermek U12-es kategóriában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában