Letartóztatásban marad

2023.01.30. 12:52

Előkapta a kését és beledöfte ismerősébe az oroszlányi lépcsőházban

A férfival szemben lopás és csalás miatt már folynak büntetőeljárások.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

A súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség indítványozta, hogy hosszabbítsák meg a letartóztatását annak a férfinak, aki késsel szúrta meg ismerősét – tájékoztatott dr. Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

Az indítvány szerint a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy január 6-án egy oroszlányi társasház lépcsőházában a lépcsőn ülő ismerősét a zsebéből elővett késsel egy alkalommal a bal felkarján megszúrta. A sértettnek emiatt a bal felkarján szúrt sebe keletkezett.

A sérülés nyolc napon belül gyógyuló, azonban a cselekmény alkalmas volt ennél súlyosabb sérülés okozására. A férfival szemben lopás, valamint csalás miatt vannak folyamatban büntetőeljárások.

A bíróság a férfi letartóztatását január 9-én rendelte el. Az ügyészség arra tett indítványt, hogy a férfi letartóztatását három hónappal hosszabbítsák meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!