Tilos

2023.02.03. 15:35

Illegálisan vágta és lopta a fát a Duna-partról a 30 éves dunaalmási férfi

A 30 éves dunaalmási férfi 9 darab nyárfát vágott ki és 2 köbméter uszadékfát készített elő elszállításra.

Kemma.hu

A rendőrök visszaadták a fát az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság képviselőjének

Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség tájékoztatása szerint a Tatai Rendőrkapitányság rendőrei évek óta szerveznek közös szolgálatot a társszervekkel, közöttük a halászati őrökkel is. Január 29-én délután érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy Dunaalmás térségében illegálisan vágnak fát a Duna-parton. A nagy helyismerettel rendelkező halászati őrrel közösen vizsgálták át a területet a rendőrök, de csak a kivágott fát találták meg. A Neszmélyi Polgárőr Egyesület munkatársaival közösen sikerült azonosítani a feltételezett elkövetőt, akit február 1-jén délelőtt fogtak el a tatai rendőrök.

A dunaalmási lakos lakcímén volt az a teherautó, ami tele volt frissen vágott fával. A 30 éves férfi elmondta, hogy pár nappal ezelőtt is ő vágta ki a fákat a Duna-parton. A gyanú szerint 9 darab nyárfát vágott ki, valamint 2 köbméter uszadékfát készített elő. A nyomozók a tettest gyanúsítottként kihallgatták, ellene lopás miatt indult büntetőeljárás. A rendőrség még vizsgálja, hogy követett-e el más, hasonló jellegű bűncselekményt. A lopott fát a rendőrség az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság képviselője részére visszaadta.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!