Drogdíler

2023.03.22. 18:10

Vette is, adta is a drogot a tatabányai díler - bíróságon nyal vissza a biznisze

Lekapcsolták a dílert, és a hozzá érkező vásárlókat is. Most a bíróságon kell vallania a kábítószerkereskedőnek.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock, Magyarország Ügyészsége

A Tatabányai Járásbíróság március 23., csütörtöki előkészítő ülésén kell felelnie tettéért annak a vádlottnak, aki saját használatra, illetve eladásra is rendszeresen vásárolt kábítószert. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat ítélje börtönbüntetésre, tiltsa el a közügyek gyakorlásától és 192 ezer forint vagyonelkobzásról is rendelkezzen.

Mint arról korábban beszámoltunk, a vádlott 2021 nyarától 2022 február elejéig részben saját fogyasztásra, részben eladásra másfél hetente legalább 10 gramm kannabiszt, illetve metamfetamint tartalmazó anyagot vásárolt. A drogot 2500 forint/gramm áron vette, majd azt 3000 forint/gramm áron adta tovább.

A dílert 2022. február 8-án a lakásában fogta el a tatabányai rendőrség, ahol házkutatást is tartottak. Éppen ekkor azonban további emberek is megjelentek nála, hogy kábítószert vegyenek, a rendőrség ezért őket is eljárás alá vonta. 

A lakásban egyébként kábítószert, annak fogyasztásához és árusításához szükséges eszközöket foglalt le a rendőrség. A lefoglalt kábítószerek összesített hatóanyag tartalma a csekély mennyiség felső határát meghaladja, de a jelentős mennyiség felső határát nem éri el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!