Világnap

2023.03.24. 14:55

Kitüntették a Vízmű dolgozóit Tatabányán

A víz világnapja alkalmából Tatabányán, a felsőgallai Széchenyi István Művelődési Házban tartotta ünnepségét az Észak-dunántúli Vízmű Zrt. Az elmúlt évek jelentős feladatai is szóba kerültek, majd kitüntetéseket adtak át.

Mórocz Károly

Horváth Péter, az ÉDV Zrt. kommunikációs vezetője köszöntötte a vállalat dolgozóit, köztük azokat, akik kiváló munkájukért elismerést érdemeltek. A rendezvényen részt vett megyénk három országgyűlési képviselője, Czunyiné dr. Bertalan Judit, az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna kormánybiztosa, Bencsik János miniszterelnöki biztos és Erős Gábor, valamint Borsó Tibor, a Komárom-Esztergom Vármegye Közgyűlésének alelnöke, továbbá Michl József, Tata polgármestere is.

Kitüntetést adott át dolgozóinka az ÉDV Zrt.
Borsó Tibor, Erős Gábor, Bencsik János, Czunyiné dr. Bertalan Judit és Lőrinc Ákos
Fotós: Fehér János

Bencsik János köszöntő beszédében hangsúlyozta: Tiszta vizet kellene önteni a pohárba! Ezalatt azt értette, jó lenne, ha a vármegyében a vízellátással kapcsolatosan folyamatosan terjedő mendemondák helyett az emberek minél többször hallanák az igazságot. Arra kérte az ÉDV Zrt. illetékeseit, hogy gyakran adjanak tájékoztatást a különféle munkákról és arról, hogy biztonságosan eljut minden fogyasztóhoz a víz.

Kitüntetést adott át dolgozóinka az ÉDV Zrt.
Bencsik János
Fotós: Fehér Járos

Lőrinc Ákos, az ÉDV Zrt. megbízott vezérigazgatója egyebek között azt emelte ki, hogy a működést befolyásoló sok-sok nehézség ellenére a szolgáltatás bizonságos, jut elegendő víz a lakosságnak és a gazdasági élet szereplőinek egyaránt. Az utóbbi két év soha nem látott léptékű fejlesztéseiről elmondta, hogy ezek összességében meghaladják a 100 milliárd forintot. A kormányzati és az európai uniós támogatás mellett saját forrásokat is felhasználnak.

vízmű
Lőrinc Ákos ismerteti az Édv. Zrt elmúlt két évi eredményeit
Fotós: Fehér János

Volencsik Zsolt, a Nemzeti Vízművek Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy Lőrinc Ákos az utóbbi két évben kiváló munkát végzett, éjjel-nappal lehetett rá számítani - mondta. 

– Úgy gondoltuk, elérkezett a váltás ideje, hiszen rengeteg munkája van és lesz az Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt.-nél, ahol ő az első számú vezető. A Nemzeti Vízművek tulajdonosként azt javasolja, hogy Rácz Attila, a Pannon-Víz Zrt. vezérigazgatója legyen az Északdunántúli Vízmű Zrt. vezérigazgatója. Erről a napokban összeülő közgyűlés dönt.

Kitüntetést adott át dolgozóinka az ÉDV Zrt.
Volencsik Zsolt, a Nemzeti Vízművek vezérigazgatója
Forrás: Fehér János

A víz kincs! elismerést ők kapták

Halász István beruházási főmunkatárs, Bathó Balázs telepvezető, Pápai Attila és Geyerhosz Zoltán szennyvízüzemi kezelő, Buzás Gergő nehézgépkezelő, Buzgó László csőhálózat szerelő, Mosolygó Petra műszaki asszisztens, Schäffer-Fegyveres Dalma HR főmunkatárs, Gálicz József energetikai munkatárs,  Hegedűs Magda logisztikai főmunkatárs, Kövér Béla raktáros, Paár Tamás csőhálózat szerelő, Szilai Hajnalka asszisztens, Jakab Árpád szolgáltatás-ellenőrzés és vagyonvédelem vezető, Magócs Pál vagyonvédelmi munkatárs, Török Béla szolgáltatás-ellenőrzési csoportvezető, Fail Boglárka szolgáltatás-környezetvédelem vezető, Schamberger Noémi műszaki főmunkatárs, Nemes-Szalontai Anikó ügyfélkapcsolati munkatárs, Léhárt Vanda ügyfélkapcsolati főmunkatárs, Szentkereszti Tibor laboratóriumi főmunkatárs, Barczai Péter bányaiparos.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!