Választás

2023.06.02. 19:33

Kampánybalhé Tatabányán: célkeresztben a szivárványkoalíciós jelölt

Június 11-én időközi választás lesz Tatabányán. A helyzet fokozódik: az egyik jelölt szerint jogszerűtlenül és erkölcstelenül kampányol a szivárványkoalíciós Varga Máté. A választási bizottság a kifogást elutasította.

Kemma.hu

Ahogy megírtuk: öten indulnak a tragikusan fiatalon elhunyt volt polgármester, Schmidt Csaba megüresedett önkormányzati képviselői helyéért az alsógallai, óvárosi körzetben. A június 11-i voksolás legnagyobb kérdése az, hogy a Fidesz-KDNP jelöltjének, Gál Csabának sikerül-e megőriznie a közgyűlési helyet a jelentős többségben lévő kormánypárti frakció számára.

A hírek azonban most nem róla szólnak, hiszen a tatabányai Helyi Választási Bizottságnak (HVB) a Párbeszéd, DK, LMP, Momentum és MSZP közös jelölésében indult Varga Máté ellen felhozott kifogásokat kellett elbírálnia. A jelölt kapcsán már az is érdekes, hogy az őt támogató szivárványkoalíció a tatabányai közgyűlésben az elmúlt években látványosan szétesett, most mégis közös a jelölés.

Nemrég azonban más ügy miatt került Varga az érdeklődés homlokterébe. A Generációk Tatabányáért Egyesület színeiben indult Gutai Zsolt ugyanis azzal fordult a bizottsághoz, hogy szerinte Varga Máté szándékosan és egyértelműen félrevezette a választópolgárokat.

Gutai azt kifogásolta, hogy Varga kampánykiadványa lényegében megegyezik a Jó Szerencsét! korábbi városi lap kinézetével, ráadásul ugyanezzel a címmel jelentette meg nyomtatva és a világhálón is. Gutai szerint az anno közpénzből készült lapot egyik jelöltnek sincs joga kisajátítani, mert ez törvénysértő, hiszen ezzel Varga azt a látszatot kelti, mintha a város őt támogatná egyedül.

A Helyi Választási Bizottság a kifogást érdemi vizsgálat nélkül, formai okokra hivatkozva elutasította. Gutai azonban nem adta fel, másodszor is bejelentést tett. Azt is leírta az indoklásában, hogy Varga nem csak használja a volt városi lap dizájnját, de az egyik közösségi médiás posztjában még rá is erősít a megtévesztésre azzal a Szücsné Posztovics Ilona polgármesterrel közös fotóval, amelyen a kampánykiadvánnyal együtt láthatók.

A kifogások között az is szerepel, hogy Varga valótlanságot állít akkor is, amikor három jelöltet említ, miközben öten indulnak a képviselői helyért. Gutai szerint mindezekkel Varga Máté megsértette a választási eljárás alapelveit, el kell tiltani a további jogsértéstől és a jogszabály-sértéssel arányban álló bírságot kellene fizetnie.

A választási bizottság ezúttal már formailag megfelelőnek találta és megvizsgálta a kifogást, majd ezután utasította el azt. Indoklásuk szerint a kifogásolt kiadvány nem sajtótermék, hanem kampánykiadvány. Ez pedig nem alkalmas a választók megtévesztésére, mert nem létezik jelenleg ilyen újság. Ráadásul azt is megállapították, hogy a város a lapot 2021. október 21-én szüntette meg, s azóta már annyi idő telt el, hogy a mostani kiadvány már nem keltheti a választókban azt a látszatot, hogy a város támogatná Varga Mátét. A határozat hozzáteszi: nem valósul meg a kiadványban megtévesztés sem azzal, hogy csak három jelöltet jelez, mert nincs előírás arra nézve, hogy egy jelölt a kampánytevékenysége során a többi jelöltet szerepeltesse.

Ahogy annak idején megírtuk: Varga Máté a tatabányai közgyűlésben már szétesett szivárványkoalíció színeiben indul a választáson. A harmincéves fiatalember jelenleg egy fővárosi önkormányzat projektmenedzsere.

A június 11-i voksoláson a jelöltek a sorsolás után következő sorrendben lesznek a szavazólapon: 1. Varga Máté (Párbeszéd, DK, LMP, Momentum, MSZP), 2. Ábrahám Barnabás (Mi hazánk), 3. Munczer István (Megoldás Mozgalom), 4. Gál Csaba (Fidesz-KDNP), 5. Gutai Zsolt (Generációk Tatabányáért Egyesület).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!