Falunap

2023.06.03. 19:20

A habparti volt a baji falunap legnagyobb szenzációja +fotók, videó

Fözőverseny, ugrálóvár, habparti, kreatív és ügyességi feladatok és sok zene a baji falunapon.

Kemma.hu

Vitathatatlanul a habpartit várták a gyerekek a legjobban a baji falunapon. A csoport a habgép előtt gyülekezett türelmetlenül és többször is hangos visszaszámlálással biztatta a tűzoltókat, hogy indítsák már be a gépet. Az Agostyáni Önkéntes Tűzoltó Egyesület autója hozta a vizet, a komáromi hivatásosok pedig a habgépet, amit egyébként speciális anyagok oltására használnak. Most azonban az volt a feladata, hogy a gyerekeknek szerezzen feledhetetlen élményt.

A gyerekeknek tartott rögtönzött oktatás után végre beindították a tűzoltók a gépet, amiben 12 flakon habfürdőt töltöttek bele. Hangos visítással és ugrálással fogadták a gyerekek a feléjük ömlő fehér habot. Amiben pillanatok alatt elmerültek, beleugrottak, és persze bele is feküdtek. A szülők mosolyogva nézték csemetéik boldogságát, és magukban morgolódtak, hogy elfelejtettek törülközőt, vagy váltás ruháit hozni. A habparti után ugyanis egy gyerek sem maradt szárazon.

Közben javában rotyogtak a finomságok a bográcsokban. A főzőversenyre 11 csapat nevezett be: vaddisznó és szarvaspörkölt, palócleves és paprikás krumpli illata töltötte meg a levegőt. De volt íjászbemutató, táncos műsorok, borkóstoló és természetesen a zene sem maradhatott el. Délután Simonfi Gergely, este pedig Ganxsta Zolee és Takács Vilkó gondoskodott a hangulatról.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában