Állatok Világnapja

2022.10.04. 19:01

Felsősök vetélkedtek a felelős állattartásról Sopronban - fotók

A Soproni Rendőrkapitányság kétfordulós pályázatot hirdetett diákoknak a felelős állattartás témájában, aminek a második fordulóját az állatok világnapján, október 4-én tartották meg.

kisalfold.hu

Fotó: Máthé Daniella

Az első fordulóban az általános iskola felső tagozatos diákoknak egy két oldalas fogalmazásban kellett kifejteniük, hogy szerintük mit jelent az állat jóléte. A második fordulóba a nyolc legjobb csapat jutott tovább, akik a felelős állattartással kapcsolatos tudásukról bizonyíthattak. A vetélkedő lebonyolításához a Soproni Rendőrkapitányság mellett csatlakozott a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt., a Nektek Ugatunk Állatvédő Egyesület és a Zöld Kezek Egyesület.

Babella-Lukács Katalin rendőr őrnagy bűnmegelőzési főelőadó elmondta, három fős csapatok jelentkezését várták a vetélkedőre. - Azt a korcsoportot szerettük volna megszólítani, akiknek már van fogalmuk a felelős állattartásról. Fontosnak tartjuk erre felhívni a figyelmet. A gyerekeknek tudatosan kell gondolkodniuk a felelős állattartásról, és ismerniük kell azok szabályait. A célunk, hogy minden lehetőséget megragadva erre tanítsuk őket - fejtette ki a bűnmegelőzési főelőadó.

- A héten ünnepeljük az erdők hetét, melynek keretében több programot is tartunk gyermekek számára. A mostani vetélkedő is kapcsolódik hozzá, ahol interaktív játékok keretében az erdei viselkedéssel, illetve az ott élő állatokkal ismerkedhetnek meg a diákok - mondta el Takács Viktor, az Erdő Háza Ökoturisztikai Látogatóközpont vezetője.

A Nektek Ugatunk Állatvédő Egyesület szintén kérdéssorozattal készült a vetélkedőre, melynek megválaszolása után a csapatoknak lehetőségük nyílt egy élve befogó csapda élesítésére is.

- A vetélkedő keretében a passzív állatvédelemre, azon belül a műanyag hulladék csökkentésére hívjuk fel a figyelmet. Az állatok védelemnek nem csak fizikai formája létezik, ahol a kóbor kutyákat vagy macskákat mentjük meg. A passzív formájának fókuszában az élővilág védelme áll, és ahol olyan témaköröket járjunk körbe, hogy a nem szemetelünk az erdőben vagy védjük a tengereinket, óceánjainkat a plasztik hulladéktól, ami rendkívül veszélyes az állatokra - részletezte Almási-Thomka Orsolya, a Zöld Kezek Egyesület elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában