Simple Női Liga, NB I

2022.10.05. 07:22

Játékvezetői hibák sújtották az ETO-t a rangadón

Győri vereséggel ért véget a Ferencváros elleni rangadó a Simple Női Ligában, a hazai zöld-fehérek 4–0-ra győzték le tavalyi bajnoki döntős ellenfelüket, az ETO-t.

kisalföld.hu

Öreg Cintia bokája bánta ezt a belépőt. Fotó: facebook/etofc

„Őszintén szólva rosszul kezdtük a mérkőzést, bár készültünk rá, hogy a Fradi agresszíven játszik majd az elején – mondja Horváth Cs. Attila, a női szakág vezetője. – Korán megkaptuk az első gólt, majd utána kihagytunk három hatalmas helyzetet, kétszer a kapussal álltunk szemben. Ezekből legalább egyet illett volna berúgni. Nem így történt, és egy-egy helyett kettő-null lett az állás. Már éppen kezdtünk kiegyenesedni, amikor történt két, bennünket sújtó játékvezetői tévedés.” 

A világhálóra felkerült a felvétel a két jelenetről, ami három percen belül történt: egy elmaradt kiállítás és egy büntető. Pusztai Sára belépője után az ETO csapatkapitánya, Öreg Cintia bokaszalag-szakadást szenvedett. A győriek szerint nem sárga, hanem piros lapot érdemelt volna. A játékost a pályán kívül ápolták, amikor a hazaiak büntetőhöz jutottak, noha a videó szerint nem történt szabálytalanság. 

- A kezdeti ijedtség és fájdalom után most már jobban vagyok. Rengeteg pozitív szót és biztatást kapok a csapattársaimtól, edzőimtől, ismerőseimtől, ebből sok erőt tudok meríteni. A diagnózis bokaszalag-szakadás, ami nem hangzik ugyan jól, de bízom benne, hogy minden rendben megy a rehabilitáció során. Sajnos így is jó pár hét külön munka vár rám, de nagyon motivált vagyok továbbra is, keményen dolgozom tovább, és még nagyobb lendülettel térek vissza a pályára, és természetesen addig is minden meccsen, valamint edzésen részt veszek, hogy a társaimmal lehessek – mondta Öreg Cintia a klub honlapján.

„Nagyjából el is dőlt a meccs, hiszen a szünetre háromgólos hátránnyal vonultunk az öltözőbe – folytatja Horváth Cs. Attila. – A csereként beállt tizenhat éves Petrovics Petra első labdaérintése révén egy kapufát értünk el, gólt viszont nem tudtunk rúgni, így végeredményben megérdemelten nyert a Ferencváros. A céljainkat figyelembe véve majd májusban szeretnénk tétre menő mérkőzéseket vívni a legjobbnak tartott magyar csapattal.” 

Most szünet következik a bajnokságban, az ETO legközelebb október 16-án, vasárnap a Puskás Akadémiát fogadja a stadion kempingpályáján. 

A héten a csapat legjobbjai a válogatottakkal készülnek. A Gyirmóton edzőtáborozó A válogatottnak ketten tagjai: Kovács Laura és Németh Loretta. Ők pénteken Csehországban lépnek pályára. Hanna Kaziupa a fehérorosz nemzeti csapatban szerepel. 

Az U19-es együttes hazai rendezésű EB-selejtező tornán vesz részt Telkiben. A keret tagja Borók Dorina, Savanya Csilla és Vida Boglárka. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában