Ütős alakítás

2022.11.30. 15:44

A Virtuózok nemzetközi fordulójában szoríthatunk a győri egyetemistáért, aki marimbán vívta ki a zsűri elismerését.

A múlt pénteki válogatón eldőlt, hogy Bogáthy Benedek lesz az egyike a négy magyar tehetségnek, akik a visegrádi négyek és Szlovákia legjobbjai között is megmérettetik magukat a Virtuózok nemzetközi tehetségkutatón. Öt ország hét tévécsatornájának nézői fogják figyelni a játékát.

Bella Violetta

Benedek nagymamájának álma volt, hogy a Virtuózok színpadán lássa unokáját. Nem csak szerepelt, de tovább is jutott a győri egyetemista.

Forrás: Virtuózok

A húsz fős mezőnyben – hasonlóan a válogatóhoz – egyedüli ütős hangszeresként fog szerepelni Benedek, aki a válogató sikere után Facebook posztban köszönte meg tanárainak Papp Balázsnak és Kecskés Tamásnak, a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola művésztanárainak a rengeteg támogatást.

„Hihetetlen energiák, dús érzelmek”; „nagyon tudod ezt a hangszert”; „fegyelmezett és szabad egyszerre, ami a nagy zenészek ismérve” lelkendezett a zsűri Benedek produkciója után, miközben nagymamája a színfalak mögött papírzsebkendőért kutatott a meghatottságtól.

Káel Norbert zongoraművész, a zsűri tagja egy Kaposvár közeli tó partján pecázás közben kereste fel Benedeket, hogy átadja a továbbjutást jelképező piros-kék porcelán hegedűt a meglepődött fiatalnak. 

– Annyit tudtam, hogy jön egy stáb, ejteni két-három vágóképet. Nem tudtam, mi vár rám, sokkolt kicsit.

Az előválogatóra több ezren jelentkeztek, de a televíziós adásig már csak 40-50 fiatal jutott. A magyar alapítású tehetségkutató három éve bővült nemzetközivé, a résztvevő országok 4-4 fiatal zenészt juttatnak tovább, így alakul ki a húsz fős mezőny. Pénteken már szurkolhatunk magyar résztvevőknek, de Benedeket csak 9-én látjuk majd újra a képernyőn.

A zsűrit lenyűgözte Bogáthy Benedek magabiztos játéka, ritkaság hogy ütős hangszer ilyen hatást váltson ki. 
Forrás: Virtuózok

– Az elejétől követtem a Virtuózok műsort, de hirtelen elhatározás volt volt hogy meg is próbáljam, és jól jött ki. Soha jobban!

Azt mondja, nem éli meg hátrányként a hangszerét, bár a mezőnyben jelentős számú vonós, fúvós hangszeres és zongorista van. 

– Tudom, hogy ütős vagyok és nekem ebből kell kihozni a maximumot, de legalább érdekesebb, mint nyolc hegedű egymás után.

Öt éves volt, amikor karmester édesapja egy fellépést követően hazahozott Kaposvárra egy dobfelszerelést, mert nem volt hova tennie. 

– Nekiálltam püfölni. Aztán beírattak Dombóvárra zeneiskolába. Pápai László tanár úrnál csináltam végig a zeneiskolát, megszerettem az ütőzést.

Ennek ellenére még sokáig kosárlabdázó szeretett volna lenni. Hiába tanácsolta a család, hogy inkább a zenei pályára induljon. 

– A nagypapám kürtös. Ő tanította régen Papp Balázs tanár urat, így kerültem Győrbe konzervatóriumba. Itt láttam be, hogy talán igaza volt anyáméknak.

De még így is hosszú út állt előtte, míg rátalált a jelenlegi hangszerére. 

– Először gyűlöltem a marimbát, mert annyi hang van rajta, és azokat mind el is kell találni.... nagyon idegesített. Kecskés Tamás segített máshogy megfogni a dolgot. Akkor nagyon megszerettem, egy kurzus alkalmával játszottam először négy verővel, az volt nekem a fordulópont.

A marimba hangszer nem csak azért nehéz, mert sok rajta a hang egy dobfelszereléshez képest, hanem azért is, mert az egy kézben tartott két verő szögét nyitni-zárni kell, hogy a dalnak megfelelő hangközt találják el. – Ki kell gyakorolni, ha rááll az ember, keze, onnantól gyorsan megy.

N.J. Zivkovic kortárs zeneszerző Ilijas című művét vitte a műsorba. 

– Konzi elsős voltam, amikor megmutatta egy fölöttem járó srác, hogy na, ha ezt egyszer eljátszod, az nem lesz semmi! Nagyon sokat hallgattam az Ilijást, megfogott a balkáni lüktetése. Nem szigorúan kotta szerint játszottam le, variáltam kicsit az időkkel, szerintem erre értette a zsűri, hogy fegyelmezett mégis szabad az előadás.

Elkötelezett a zene iránt, tervei, céljai is a verőhöz fűzik. Tanítani szeretne, és szólistaként játszani. 

– Ez az álom. És egy saját hangszer. Kevés ütősnek adatik meg, mert 7-8 millió forint az a típusa a marimbának, amin öt oktáv van, vagyis a nagy hangterjedelmű darabok is lejátszhatók rajta. Nagyon sokat dobna a karrieremen, ha bármikor tudnék gyakorolni és ismerős hangszert vihetnék fellépésekre.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában