Új működési szerkezet

2022.12.08. 17:13

A volt ipari minisztert, Palkovics Lászlót választották a győri Széchenyi István Egyetem kuratóriumi elnökének

A Széchenyi István Egyetemen az elmúlt két és fél évben sikeresen lezajlott a modellváltás, új működési struktúra, vagyonelemek és vezetők segítik a további fejlődést. Az intézmény ennek köszönhetően nagyobb önállósággal, hatékonyabban, rugalmasabban, saját magára szabott keretek között tudja megfogalmazni és megvalósítani stratégiai célkitűzéseit.

kisalfold.hu

Prof. dr. Palkovics László akadémikust, a Széchenyi István Egyetem Széchenyi-díjas kutatóprofesszorát egyhangúlag a kuratórium tagjának, egyúttal elnökének választotta meg, aki ellátja a vagyonkezelő holding vezetői feladatait is. Fotó: MW-archívum

Fotó: Kallus György

Részesedések

Az egyetemet fenntartó Széchenyi István Egyetemért Alapítvány  folyamatosan bővíti tevékenységét, illetve vagyonelemeit. Ennek részeként az alapítvány 2021-ben vagyonjuttatás keretében részesedést szerzett a Rába Járműipari Holding Nyrt.-ben, illetve a Győr-Pér Repülőtér Kft.-ben, idén pedig közfeladat-finanszírozási szerződés keretében megszerez egy 138,7 hektáros péri területet, ahol megújuló energiatermelés és -tárolás mellett ipari-logisztikai park fejlesztést és repülőtér-fejlesztést tervez megvalósítani. Ezzel párhuzamosan a Széchenyi István Egyetem olyan ökoszisztémát teremtett meg, amelynek kiemelt fókuszterülete a gazdasági szektorral való többszintű együttműködés. Ezt segítik a Győrben, Mosonmagyaróváron és Zalaegerszegen megvalósuló tudományos és innovációs park fejlesztések.

Újabb vagyonelemek kerülhetnek a győri egyetemhez

Az Országgyűlés által elfogadott törvény alapján a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány tulajdonába további vagyonelemek kerülhetnek a Magyar Államtól vagyonjuttatás keretében, így az Autóipari Próbapálya Zala Kft., a ZalaZONE Ipari Park Zrt., a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. és a Techtra Technológiai Transzfer Intézet Közhasznú Nonprofit Zrt.

Még versenyképesebb egyetemet szeretnének

A jelentős változások indokolttá teszik a szervezeti struktúra nyugati példák alapján történő átalakítását, elősegítve a Széchenyi István Egyetem még versenyképesebbé válását. Ennek részeként az egyetem mellett egy vagyonkezelő és egy inkubációs holding jön létre az egyes vagyonelemekkel és az innovációs projektekkel kapcsolatos tudáshasznosítási, kutatás-fejlesztési, valamint ipari együttműködési feladatok ellátására. Az új működési szerkezetre tekintettel a Széchenyi István Alapítvány kuratóriuma és felügyelőbizottsága december 5-i ülésén dr. Knáb Erzsébet eddigi elnök javaslatára prof. dr. Palkovics László akadémikust, a Széchenyi István Egyetem Széchenyi-díjas kutatóprofesszorát egyhangúlag a kuratórium tagjának, egyúttal elnökének választotta meg, aki ellátja a vagyonkezelő holding vezetői feladatait is.

Új tisztségek

Dr. Knáb Erzsébet alapító elnökként, az alapítvány egyetemi stratégiai ügyekért felelős kuratóriumi tagjaként folytatja munkáját az új elnökkel szoros együttműködésben. Mellette az újonnan létrehozott inkubációs holding vezetőjeként kiemelt célja az alapítvány, a gazdasági szereplők és az egyetem innovációs tevékenységének fejlesztése, nemzetközi képviselete.

Prof. dr. Bokor József akadémikus kuratóriumi tagságáról lemondva, az egyetem Járműipari Kutatóközpontja elnöki pozíciója mellett a vagyonkezelő és az inkubációs holding technológiai és kutatásvezetői alelnöki tisztségét látja el a következő időszakban. A Széchenyi István Egyetem eddigi rektora, prof. dr. Baranyi Péter Zoltán kiemelt kutatásokat végez 2023. január 1-jétől az új struktúra nyújtotta lehetőségek kihasználásával. E feladat fontossága miatt rektori tevékenységét nem tudja folytatni. A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriuma  a közeljövőben gondoskodik új rektor megbízásáról, amivel hozzá szeretne járulni az új működési szerkezet egyedülálló szinergiáinak kihasználásáról is.

Fotó: Kisalföld-archívum

Szijjártó Péter nyilatkozata

„A Széchenyi István Egyetem nagyívű fejlesztéseinek következtében a hazai egyetemek között előkelő helyen szerepel, vonzó a fiatalok és a nemzetközi diákok körében.  Kiemelt cél, hogy egyedülálló nemzetközi szintű járműipari tudásközponttá is váljon.  Nagyon örülök, hogy ebben prof. dr. Palkovics László jelentős, vezető szerepet vállal a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökeként. Személye és az új struktúra elősegíti nemcsak az egyetem stratégiai céljainak megvalósulását, hanem az ipari vállalatokkal és a gazdaság más szereplőivel történő még szorosabb, valós partnerség révén a térség és Magyarország versenyképességének erősödését is” – fogalmazott a változásokkal kapcsolatban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja.

Valódi universitassá vált a győri intézmény

„A Széchenyi István Egyetem az elmúlt időszakban valódi universitassá vált, amely már a nemzetközi felsőoktatási rangsorokban is szerepel. Ezért csatlakoztam én is az intézmény közösségéhez oktatóként, kutatóként több mint egy évtizede. Köszönöm dr. Knáb Erzsébetnek a kuratórium alapító elnökeként eddig végzett rendkívüli munkáját, és örülök, hogy a jövőben együtt dolgozhatunk az egyetem fejlődéséért. Biztos vagyok abban, hogy az egyetem és az ipar – az új vagyonelemek által is támogatott – összekapcsolódása nagy előnyt jelent a nemzetgazdaság versenyképessége szempontjából” – hangsúlyozta prof. dr. Palkovics László.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában