Fáradságos munkát végeznek a tiszta vízért

2023.03.22. 13:49

Megnyitotta kapuit a Soproni Vízmű - mi is ott voltunk - galéria

Az ENSZ 1993-ban döntött arról, hogy március 22-én legyen a víz világnapja, így idén ez már a harmincadik alkalom. A soproni vízmű, körülbelül 10 évvel ezelőtt határozott arról, hogy ezen a napon ők is megnyitják kapuikat annak érdekében, hogy a látogatóknak megmutathassák, hogy mi mindennel foglalkoznak és a nagyközönség is megismerhesse az itt dolgozó szakemberek munkáját.

kisalfold.hu

Ezeken a napokon a gyerekek játszva tanulhatnak, a vízmű dolgozói pedig minden kérdésre készségesen válaszolnak. Fotók: Máthé Daniella

- A rendezvénynek minden évben új mottója van, idén a Változtass most! jelmondatot kapta.  Mindig arra a területre próbáljuk meg felhívni a figyelmet, ahol szemléletváltásra van szükség, így próbáljuk meg elérni, hogy az emberek életében is kellő hangsúlyt, figyelmet kapjon a víz fontossága - mondta el Rádonyi László a Soproni Vízmű Zrt. vezérigazgatója.

- Nagy örömmel vártuk a látogatókat, a szerdai eseményen a városból és a környező településekről közel 65 csoport, kétezer gyermekkel vett részt - tette hozzá. Ezeken a napokon egy keresztmetszetet próbálunk meg adni abból, hogy pontosan milyen munka folyik nálunk. Különböző programokkal készülünk erre a jeles napra, mindannyian azon dolgozunk, hogy felejthetetlen élmény legyen gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt.

Szanyi Lívia szervező elmondta, hogy a szolgáltatásaik különböző elemeinek bemutatásával tudják felhívni a figyelmet arra, hogy milyen nehéz és fáradságos munka az, amíg az emberek poharába kerül a tiszta víz.

A nyílt nap programjai népszerűek, évek óta visszajáró csoportok, pedagógusok vannak. - Jól bejáratott, körülbelül egy órás programmal készülünk, így biztosítva azt, hogy ne kelljen visszamondanunk az érdeklődőket és minden csoportot fogadni tudjunk.  - A környezettudatosságban és a szemléletformálásban nekünk is részt kell vállalnunk, ezért is fontosak az ilyen alkalmak - tette hozzá Lívia.

A Szent Orsolya iskola diákjai és pedagógusai is minden évben részt vesznek a nyílt napon. - Természetesen a mindennapokban is tudatosítjuk a gyerekekben a víz fontosságát, azt, hogy vigyáznunk kell a környezetünkre és takarékoskodni kell a vízzel - mondta el Páderné Bokor Éva pedagógus. Egy-egy ilyen óra többet ér, mint egy egész éves beszélgetés, hiszen itt a gyakorlatban láthatjuk, hallhatjuk a folyamatokat.

Megerősíti a gyerekekben azt, hogy vigyáznunk kell  a víz tisztaságára. A markoló minden évben népszerű, ahogy a csőautót is. Ezeken a napokon a gyerekek játszva tanulhatnak, a vízmű dolgozói pedig minden kérdésre készségesen válaszolnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában