Nem sokon múlt

2023.03.22. 15:30

Majdnem egy füves cigibe került az élete a férfinak a mosonmagyaróvári találkozás miatt

Előkészítő ülést tartottak szerdán a Győri Törvényszéken emberölés bűntettének kísérlete miatt.

kisalfold.hu

Forrás: Pexels

A vádirat szerint a vádlott és a sértett ismerősök voltak, kapcsolatuk a kábítószerhez köthető. A sértett szerezte be a drogot társának. Tavaly májusban a vádlott K.J. telefonos üzenetekben egyeztetett barátjával, mert nem volt elegendő készpénze a következő kábítószer adaghoz. A férfi azt javasolta, hogy közösen szívjanak el egy marihuánás cigarettát, amihez 500 forinttal tud hozzájárulni. Az üzenetekre a sértett díler nem válaszolt.

A kora délutáni órákban a két férfi Mosonmagyaróváron összetalálkozott, amikor K.J. vádlott az ismerősének azt kiabálta, hogy „kinyírlak mert nem segítettél”. Majd szóváltásból, dulakodás lett. Ezt egy arra érkező és dudáló autós szakította félbe. A két férfi ezután tovább verekedett, mindketten a földre kerültek, a vádlott ököllel megütötte a sértettet. K. J. felkiáltott „Kivéreztetlek !” - mondta, majd elővett a zsebéből egy 6,5 centiméter pengehosszúságú kést és kaszáló mozdulattal nyakon szúrta a társát. Ezután elvette a megsérült férfitől a földre esett készpénzét és elhajtott a helyszínről annak kerékpárjával.

A sértettnek a közelben tartózkodók segítettek és hívtak mentőt, akit mentőhelikopter szállított kórházba. A férfin életmentő műtétet hajtottak végre, mivel olyan súlyos vágást kapott, amibe bele is hallhatott volna, ha nem kap időben szakszerű segítséget.

Az emberölés kísérletével vádolt férfi nem ismerte be bűnösségét a szerdai előkészítő ülésen, így bizonyítási eljárással folytatódott a tárgyalás. Májusban a sértett meghallgatásával folytatják.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában