Tovább az országos döntőbe

2023.03.24. 14:53

A legjobb matekosokat díjazták Győrben - Fotók

60 iskolából 1237 tanuló vett részt a Zrínyi Ilona Országos Matematikaverseny első fordulóján

Barki Andrea

Fotó: Rákóczy Ádám

34. alkalommal rendezték meg a Zrínyi Ilona Országos Matematikaversenyt az idén, amelyen 46 684 diák mérte össze tudását matematikából február 17-én, köztük határon túli, felvidéki, erdélyi, kárpátaljai és vajdasági magyar fiatal is. 

Győr-Moson-Sopron vármegyében 60 iskolából 1237 tanuló vett részt a verseny első fordulóján három város öt iskolai helyszínén. Közülük a legjobb 97 diákot jutalmazták pénteken a Széchenyi István Egyetem Menedzsment Campusán. 

Az ünnepélyes eredményhirdetésen évfolyamonként a legjobb diákokat egyéni eredményeik alapján, valamint csapatban évfolyamonként az első helyezetteket jutalmazták. Köszönetet mondtak a legjobb versenyzők felkészítő tanárainak is. Azoknak a diákoknak is személyesen gratuláltak az ünnepségen, akik továbbjutottak az országos fordulóba, ahol április 21-én mérhetik össze tudásukat.

A megjelenteket Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő köszöntötte, a díjátadónak helyet adó Széchenyi István Egyetemet pedig dr. Konczosné Prof. dr. Szombathelyi Márta mutatta be a tehetséges gyerekeknek, hiszen várhatóan a felsőbb évesek már a továbbtanulásukat tervezik. 

Díjazottak

A verseny vármegyei fordulójának lebonyolítása öt helyszínen zajlott

  • Deák Téri Általános Iskola Sopron
  • Gárdonyi Géza Általános Iskola Győr
  • Győri SZC Jedlik Ányos Gépip. és Inf. Techn. és Koll. Győr
  • Széchenyi István Egyetem Győr
  • Győri SZC Bolyai János Technikum Mosonmagyaróvár

GIMNÁZIUM ÉS TECHNIKUM 12-9. osztály
12. osztály    
1. Horváth Dávid Révai Miklós Gimnázium Gyõr
Tanára: Árki Csilla
2. Miklósy Mátyás Révai Miklós Gimnázium Gyõr
Tanára: Árki Tamás
3. Tóth Bertalan Soproni Széchenyi István Gimnázium Sopron
Tanára: Nagyné Áldott Mária

1. Szilágyi Milán Bercsényi Miklós Középiskola Gyõr
Tanára: Nagyné Békefi Gabriella, Márton Imre

11. osztály (gimnázium/technikum)
1. Plózer Ákos Péterfy Sándor Evangélikus Gimn., ÁI. és Óv. Gyõr
Tanára: Darázs György
2. Pajor Aliz Révai Miklós Gimnázium Gyõr
Tanára: Horváth Zoltán
3. Reszketõ Eszter Mária Czuczor Gergely Bencés Gimnázium Gyõr
Tanára: Csonka László

1. Téringer Gergõ Gyõri SZC Jedlik Ányos Gépip. és Inf. Techn. és Koll.
Tanára: Ieneiné Németh Anita

10. osztály (gimnázium/technikum)
1. Tamás Gellért Kazinczy Ferenc Gimnázium Gyõr
Tanára: Nikházy Lászlóné
2. Szilágyi Barnabás Bencés Gimnázium Pannonhalma
Tanára: Tamás Magdolna
3. Folly-Ritvay Levente Bencés Gimnázium Pannonhalma
Tanára: Tamás Magdolna

1. Kõhalmi Péter Gyõri SZC Jedlik Ányos Gépip. és Inf. Techn. és Koll. Gyõr
Tanára: Dr Csóka Gézáné
A 10. osztályos technikumi tanulók közül különdíjban részesül: Markó Milán, Patyik Krisztián és Tédi Bálint, a Gyõri SZC Jedlik Ányos Gépip. és Inf. Techn. és Koll. tanulói. Ők az országos döntőbe jutottak.

9. osztály (gimnázium/technilum)  
1. Imre Pál Bencés Gimnázium Pannonhalma
Tanára: Tamás Magdolna
2. Horváth Dóra Gyõri SZC Baksa Kálmán KTNy Gimnázium Gyõr
Tanára: Seresné Bacskai Erika
3. Böröczky András Bálint Révai Miklós Gimnázium Gyõr
Tanára: Meszlényi Nóra
1. Pintér Gábor Gyõri SZC Jedlik Ányos Gépip. és Inf. Techn. és Koll. Gyõr
Tanára: Burnóczkiné Kovács Erika 

DÍJAZOTT KÖZÉPISKOLAI TANÁROK:

Dr Csóka Gézáné Gyõri SZC Jedlik Ányos Gépip. és Inf. Techn. és Koll. Gyõr
Árki Csilla Révai Miklós Gimnázium Gyõr
Nikházy Lászlóné Kazinczy Ferenc Gimnázium Gyõr
Tamás Magdolna Bencés Gimnázium Pannonhalma

A Nyugat-Dunántúli régió legeredményesebb hatosztályos gimnáziumai:
1 Révai Miklós Gimnázium Győr

A Nyugat-Dunántúli régió legeredményesebb nyolcosztályos gimnáziumai:
1 Kazinczy Ferenc Gimnázium Győr

A Nyugat-Dunántúli régió legeredményesebb technikumai:
1 Győri SZC Jedlik Ányos Gépip. és Inf. Techn. és Koll. Győr

Az országos versenyen képviselik a vármegyét a legsikeresebb középiskolás versenyzők:

Imre Pál 9 Bencés Gimnázium Pannonhalma
Szilágyi Barnabás 10 Bencés Gimnázium Pannonhalma
Tamás Gellért 10 Kazinczy Ferenc Gimnázium Győr
Plózer Ákos 11 Péterfy Sándor Evangélikus Gimn., ÁI. és Óv. Győr
Pintér Gábor 9 Győri SZC Jedlik Ányos Gépip. és Inf. Techn. és Koll. Győr
Kőhalmi Péter 10 Győri SZC Jedlik Ányos Gépip. és Inf. Techn. és Koll. Győr
Markó Milán 10 Győri SZC Jedlik Ányos Gépip. és Inf. Techn. és Koll. Győr
Panyik Krisztián 10 Győri SZC Jedlik Ányos Gépip. és Inf. Techn. és Koll. Győr
Tédi Bálint 10 Győri SZC Jedlik Ányos Gépip. és Inf. Techn. és Koll. Győr
Téringer Gergő 11 Győri SZC Jedlik Ányos Gépip. és Inf. Techn. és Koll. Győr

8. osztály

Csapat

1. Révai Miklós Gimnázium Győr - Hideg János, Hajba Milán, Márkus Róbert

Egyéni

1. Hideg János - Révai Miklós Gimnázium Gyõr - Tanára: Csete Lajos
2. Hajba Milán - Révai Miklós Gimnázium Győr - Tanára: Csete Lajos
3. Nadray Laura - Soproni Gárdonyi Géza Általános Iskola Sopron - Tanára: Gál Attila
4. Nyőgér Liána - Kazinczy Ferenc Gimnázium Győr - Tanára: Krupits Mária
5. Szarka Máté - Szent Orsolya Római Kat. ÁI. és Gimn. Sopron - Tanára: Lajber-Németh Judit
6. Folly-Ritvay Balabán - Gellért Bencés Gimnázium Pannonhalma - Tanára: Bella Gábor
7. Sándor Kristóf - Szent Orsolya Római Kat. ÁI. és Gimn. Sopron - Tanára: Lajber-Németh Judit
8. Katona Alex - Kazinczy Ferenc Gimnázium Győr - Tanára: Krupits Mária
9. Rózsás Gerely - Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium Sopron - Tanára: Csóka Andrea Edit
10. Lajkó Kinga - Czuczor Gergely Bencés Gimnázium Győr - Tanára: Schmutzer Bettina

7. osztály

Csapat

1. Kazinczy Ferenc Gimnázium Győr - Lőrincz Márk, Hegedüs Hanna, Gulyás-Szabó Áron

Egyéni

1. Lõrincz Márk - Kazinczy Ferenc Gimnázium Győr - Tanára: Krupits Mária
2. Galavics Zsóka - Sopronkövesdi Általános Iskola Sopronkövesd - Tanára: Schweitzer Kornél
3. Horváth Sebestyén - Révai Miklós Gimnázium Győr - Tanára: Árki Tamás
4. Hegedüs Hanna - Kazinczy Ferenc Gimnázium Győr - Tanára: Krupits Mária
5. Horváth Dóra Emília - Révai Miklós Gimnázium Győr - Tanára: Árki Tamás
6. Boros Balázs - Bencés Gimnázium Pannonhalma - Tanára: Bokros Márk, Bella Gábor
7. Gulyás-Szabó Áron - Kazinczy Ferenc Gimnázium Győr - Tanára: Krupits Mária
8. Riba Máté - Soproni Széchenyi István Gimnázium Sopron - Tanára: Katona Richárd
9. Babos Pál - Sz. István Egyetem Öveges Kálmán Gyak. ÁI. Győr - Tanára: Horváth Zsolt Tibor
10. Kertész Dóra - Soproni Széchenyi István Gimnázium Sopron - Tanára: Katona Richárd

6. osztály

Csapat

1. Kazinczy Ferenc Gimnázium Győr - Bangha Lóránt, Koch-Beyer Tamás, Nagy Zalán

Egyéni

1. Bangha Lóránt - Kazinczy Ferenc Gimnázium Győr - Tanára: Szőcei Zoltán
2. Kocsis Eszter Ilka - Háry László Általános Iskola Gyömöre - Tanára: Benke-Hegyi Szilvia
3. Koch-Beyer Tamás - Kazinczy Ferenc Gimnázium Győr - Tanára: Poóczáné Kecskeméty Szilvia
4. Árpád Attila - Péterfy Sándor Evangélikus Gimn., ÁI. és Óv. Győr - Tanára: Ágoston Tünde
5. Nagy Zalán - Kazinczy Ferenc Gimnázium Győr - Tanára: Nikházy Lászlóné
6. Gábor Kolos - Péterfy Sándor Evangélikus Gimn., ÁI. és Óv. Győr - Tanára: Ágoston Tünde
7. Somossy Benjámin - Péterfy Sándor Evangélikus Gimn., ÁI. és Óv. Győr - Tanára: Sebestyénné Petõ Krisztina
8. Angster Barnabás - Kazinczy Ferenc Gimnázium Győr - Tanára: Szőcei Zoltán
9. Horváth Szonja - Szili Szent István Ált. Isk. és AMI Szil - Tanára: Baráth Csilla
10. Fehér Flóra - Kazinczy Ferenc Gimnázium Győr - Tanára: Takács Éva

5. osztály

Csapat

1. Kazinczy Ferenc Gimnázium Győr - Borsos Barnabás, Tóth Martin, Simon Lilien

Egyéni

1. Baki Lilla - Győrújbaráti II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. Győrújbarát - Tanára: Slánicz Katalin
2. Borsos Barnabás - Kazinczy Ferenc Gimnázium Győr - Tanára: Öllős Éva
3. Garai- Csóka Márton - Szent Orsolya Római Kat. ÁI. és Gimn. Sopron - Tanára: Sándorné Horváth Márta
4. Tóth Eszter - Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Ált. Isk. Mosonmagyaróvár - Tanára: Galgócziné Bálint Márta
5. Kottra Máté - Győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola Győr - Tanára: Mujzer Richárd
6. Györkös Áron Barnabás - Győri Arany János Angol-Német KTNy Ált. Isk. Győr - Tanára: Sarkadi Dóra
7. Tóth Martin - Kazinczy Ferenc Gimnázium Győr - Tanára: Csikós Endre
8. Tóth Áron - Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Győr - Tanára: Bognárné Kalmár Ildikó
9. Horváth Barnabás -  Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium Sopron - Tanára: Sölét-Ormos Judit
10. Halász Ábel Győrújbaráti II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. Győrújbarát - Tanára: Slánicz Katalin

4. osztály

Csapat

1. Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola Győr - Várföldi Napsugár, Csapó Dóra, Zámolyi Dorina

Egyéni

1. Somogyi Marcell Ádám - Gyárvárosi Általános Iskola Győr - Tanítója: Tóthné Hajmási Izabella
2. Várföldi Napsugár - Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola Győr - Tanítója: Stanyó Edina
3. Csapó Dóra - Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola Győr - Tanítója: Stanyó Edina
4. Bedőcs Márk - Szabadhegyi Magyar-Német Ktny. ÁI és Gimn. Győr - Tanítója: Kovácsné Németh Bernadett
5. Hajba Gellért - Szabadhegyi Magyar-Német Ktny. ÁI és Gimn. Győr - Tanítója: Kovácsné Németh Bernadett
6. Péterffy Luca Szent Orsolya Római Kat. ÁI. és Gimn. Sopron - Tanítója: Simonné Vörös Ágnes
7. Németh-Kövi Levente - Győri Kodály Zoltán Ének-zenei Ált. Iskola Győr - Tanítója: Keszi Tamás Gézáné
8. Román Márton - Ágfalvi Váci Mihály Általános Iskola Ágfalva - Tanítója: Kiss Andrea
9. Tóth Karolina - Győri Kodály Zoltán Ének-zenei Ált. Iskola Győr - Tanítója: Keszi Tamás Gézáné
10. Barta Eszter Sarolta - Piarista Gimnázium, Általános Iskola Mosonmagyaróvár - Tanítója: Schmalcz Krisztina

3. osztály

Csapat

1. Győri Arany János Angol-Német KTNy Ált. Isk. Győr - Hajós-Nagy Rita, Laczkó Tamás, Wahed Zain

Egyéni

1. Pál Katalin - Győrzámolyi Petõfi Sándor Ált. Isk. Győrzámoly - Tanítója: Vargáné Szabó Györgyi
2. Horváth Benedek - Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Á. I. Sopron - Tanítója: Majecsákné Zelenák Andrea
3. Hegedüs Milán - Gárdonyi Géza Általános Iskola Győr - Tanítója: Cser Dorottya
4. Hajós-Nagy Rita - Győri Arany János Angol-Német KTNy Ált. Isk. Győr - Tanítója: Péch Szabolcsné
5. Rigó Milán - Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda Mosonmagyaróvár - Tanítója: Dr. Harzáné Käbl Éva
6. Laczkó Tamás -  Győri Arany János Angol-Német KTNy Ált. Isk. Győr - Tanítója: Kárász Beatrix
7. Török András - Soproni Német Nemzetiségi Ált. Isk. Sopron - Tanítója: Fehér István, Nyeste Mária Irén
8. Tóth Attila - Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Á. I. Sopron - Tanítója: Horváth Eszter
9. Schweitzer Emma - Sopronkövesdi Általános Iskola Sopronkövesd - Tanítója: Németh Boglárka
10. Ráb Boglárka - Gyõri Tulipános Általános Iskola Győr - Tanítója: Kelemen Miklósné

2. osztály

Csapat

1. Gárdonyi Géza Általános Iskola Győr - Iharos Iván, Farkas Vilmos, Fodor Liza

Egyéni

1. Rácz Mira - Soproni Német Nemzetiségi Ált. Isk. Sopron - Tanítója: Tomopulu Andromáhi
2. Iharos Iván - Gárdonyi Géza Általános Iskola Győr - Tanítója: Rác-Horváth Andrea
3. Galavics Gréta Sopronkövesdi Általános Iskola Sopronkövesd - Tanítója: Kámánné Frühwirth Gabriella
4. Belencsák Benedek - Soproni Német Nemzetiségi Ált. Isk. Sopron - Tanítója: Tomopulu Andromáhi
5. Végh Marcell - Gyárvárosi Általános Iskola Győr - Tanítója: Vida Ilona
6. Bieber Emma - Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Ált. Isk. Mosonmagyaróvár - Tanítója: Pálné Bocz Júlia
7. Farkas Vilmos - Gárdonyi Géza Általános Iskola Győr - Tanítója: Mészáros Márta
8. Gugó Luca - Soproni Gárdonyi Géza Általános Iskola Sopron - Tanítója: Nagy Judit
9. Fodor Liza - Gárdonyi Géza Általános Iskola Győr - Tanítója: Szalóki Krsiztina
10. Leitner Zsombor - Szent Orsolya Római Kat. ÁI. és Gimn. Sopron - Tanítója: Oláhné Finta Krisztina

A 2-8. évfolyamos tanulók legeredményesebb felkészítő tanárai

Krupits Mária Kazinczy Ferenc Gimnázium Gyõr
Ágoston Tünde Péterfy Sándor Evangélikus Gimn., ÁI. és Óv. Gyõr
Árki Tamás Révai Miklós Gimnázium Gyõr
Csete Lajos Révai Miklós Gimnázium Gyõr
Katona Richárd Soproni Széchenyi István Gimnázium Sopron
Kovácsné Németh Bernadett Szabadhegyi Magyar-Német Ktny. ÁI és Gimn. Gyõr
Slánicz Katalin Gyõrújbaráti II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. Gyõrújbarát
Stanyó Edina Gyõri Tánc - és Képzõmûvészeti Iskola Gyõr
Szõcei Zoltán Kazinczy Ferenc Gimnázium Gyõr
Tomopulu Andromáhi Soproni Német Nemzetiségi Ált. Isk. Sopron
Tóthné Hajmási Izabella Gyárvárosi Általános Iskola Gyõr
Vargáné Szabó Györgyi Gyõrzámolyi Petõfi Sándor Ált. Isk. Gyõrzámoly

A vármegyei forduló legeredményesebb általános iskolái

6 Győrzámolyi Petőfi Sándor Ált. Isk. Győrzámoly
5 Soproni Petőfi Sándor Ált. Isk. és AMI Sopron
4 Soproni Német Nemzetiségi Ált. Isk. Sopron
3 Győri Arany János Angol-Német KTNy Ált. Isk. Győr
2 Gárdonyi Géza Általános Iskola Győr
1 Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Ált. Isk. Mosonmagyaróvár

Országos döntőre a 2-8. osztályosok közül meghívást kapnak

Galavics Gréta 2 Sopronkövesdi Általános Iskola Sopronkövesd
Iharos Iván 2 Gárdonyi Géza Általános Iskola Győr
Rácz Mira 2 Soproni Német Nemzetiségi Ált. Isk. Sopron
Hegedüs Milán 3 Gárdonyi Géza Általános Iskola Győr
Horváth Benedek 3 Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Á. I. Sopron
Pál Katalin 3 Győrzámolyi Petőfi Sándor Ált. Isk. Győrzámoly
Somogyi Marcell Ádám 4 Gyárvárosi Általános Iskola Győr
Várföldi Napsugár 4 Győri Tánc - és Képzőművészeti Iskola Győr
Baki Lilla 5 Győrújbaráti II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. Győrújbarát
Borsos Barnabás 5 Kazinczy Ferenc Gimnázium Győr
Garai -Csóka Márton 5 Szent Orsolya Római Kat. ÁI. és Gimn. Sopron
Györkös Áron Barnabás 5 Győri Arany János Angol-Német KTNy Ált. Isk. Győr
Kottra Máté 5 Győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola Győr
Tóth Eszter 5 Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Ált. Isk. Mosonmagyaróvár
Tóth Martin 5 Kazinczy Ferenc Gimnázium Győr
Árpád Attila 6 Péterfy Sándor Evangélikus Gimn., ÁI. és Óv. Győr
Bangha Lóránt 6 Kazinczy Ferenc Gimnázium Győr
Gábor Kolos 6 Péterfy Sándor Evangélikus Gimn., ÁI. és Óv. Győr
Koch-Beyer Tamás 6 Kazinczy Ferenc Gimnázium Győr
Kocsis Eszter Ilka 6 Háry László Általános Iskola Gyömöre
Nagy Zalán 6 Kazinczy Ferenc Gimnázium Győr
Lőrincz Márk 7 Kazinczy Ferenc Gimnázium Győr
Hajba Milán 8 Révai Miklós Gimnázium Győr
Hideg János 8 Révai Miklós Gimnázium Győr
Nadray Laura 8 Soproni Gárdonyi Géza Általános Iskola Sopron
Nyőgér Liána 8 Kazinczy Ferenc Gimnázium Győr

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában