Friss termény már nyáron

2023.03.30. 08:05

Panelek között nyílik közösségi kert Győrben – videó

Hat négyzetméteres parcellákat alakítanak ki Marcalvárosban.

Szeghalmi Balázs

Koncz Nóra és Székely Szilda a marcalvárosi közösségi kerthez közeli üzlethelyiségben paradicsomot, fűszernövényeket nevelnek magaságyásokban. A program résztvevői is használhatják majd a bolt helyiségeit. Fotó: Csapó Balázs

  • Szorgos kezek, jó hangulat, gőzerővel haladó munka – dióhéjban így jellemeztük Győr első közösségi kertjét, amely közel két éve nyitotta meg kapuit Ménfőcsanakon.
  • Az ottani Málnakertben már a harmadik szezonra készülnek, miközben az első kapavágás húsvét után megtörténik a város új közösségi kertjében Marcalvárosban is.
  • Koncz Nóra és Székely Szilda szervezőkkel a Lajta út mögötti zöldterületen tartunk terepszemlét.

550 négyzetméteres terület

Ha minden jól megy, alig pár hónap múlva a füves terület élettel telik meg a Lajta út mögött, s az itt kertészkedők nagybetűs közösséggé kovácsolódnak. 

„Mindig a kezdet a legnehezebb. Amikor megfogalmazódott az első győri közösségi kert ötlete három éve, sötétben tapogatóztunk, nehezen jutottunk egyről a kettőre. Nem állítom, hogy itt Marcalvárosban egyetlen megoldásra váró gonddal sem találkozunk, ám úgy tűnik, hogy gördülékenyen haladnak a dolgok. A Győr-Szollal sikerült szerződést kötnünk a körülbelül 550 négyzetméteres terület közösségi kertté formálásáról” – kezdte Koncz Nóra, a zöldügyeket felkaroló győri Muszáj egyesület elnöke.

Székely Szilda és Koncz Nóra mutatja a marcalvárosi közösségi kert tervrajzát. Egy-egy kertészkedő család, baráti társaság körülbelül hat négyzetméteres területtel gazdálkodhat hamarosan itt szinte ingyen. Fotó: Csapó Balázs

Bálint gazda is népszerűsítette

Érdekesség, hogy hazánk első közösségi kertje bő tíz éve hasonló lakónegyedben nyitotta meg kapuit, mint a két hét múlva induló marcalvárosi projekt. A kispesti közösségi kertet anno Bálint gazda is sokat népszerűsítette.

Maga a modell két lábon áll. Egyrészt a résztvevők szinte ingyen kapnak mindent, hogy friss zöldséget, gyümölcsöt termesszenek maguknak a városban, a természet vitamindús ajándékaiért cserébe viszont tenni is kell a közösségért. 

Pár nap alatt harmincan jelentkeztek

„Örömünkre szolgál, hogy öt nap alatt közel harmincan jelezték, hogy szívesen kertészkednek velünk. Összesen 17–18 hat négyzetméteres parcellát tudunk biztosítani a résztvevőknek. Várjuk egyébként továbbra is a jelentkezéseket, minden érdeklődőt várólistára teszünk.

Ha esetleg lesznek visszalépők, másnak is lehet esélye arra, hogy különböző ízletes zöldségeket, gyümölcsöket neveljen a panelek árnyékában. Bízunk abban, hogy szuper társaság jön össze. Olyan csapat, ahol a tagok szívesen tesznek egymásért is” – mondta Székely Szilda, a marcalvárosi közösségi kertet koordináló közeli BioMio üzlet munkatársa.

Koncz Nóra és Székely Szilda a marcalvárosi közösségi kerthez közeli üzlethelyiségben paradicsomot, fűszernövényeket nevelnek magaságyásokban. A program résztvevői is használhatják majd a bolt helyiségeit. Fotó: Csapó Balázs

Harapásnyi málna mindenkinek

A bolt mosdóját is használhatják majd a lelkes kertészek. Szakmai segítséget, kerti szerszámokat szintén biztosítanak számukra. A jelentkezőknek egyedül az öntözés költségeihez kell jelképes összeggel hozzájárulniuk. A marcalvárosi kert területét ugyan kerítéssel választják el a járdától, ám a közösségi része mindenki előtt nyitva áll majd egész nap.

A Lajta úton ültetnek egy gyümölcsfát is, amely idővel a kis kert ékkövévé válhat. A kerítés mellé pedig olyan málna- és szedertöveket telepítenek, amelyekről harapásnyi friss gyümölcsöt bárki szedhet majd magának.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában