Egészségügy

2023.03.30. 20:43

Az a szándék Mosonmagyaróváron, hogy a Karolina Kórház maradjon - fotók a fórumról

A magyar egészségügyi rendszer hiányosságai után a Karolina Kórház jelenlegi helyzetéről is beszélt dr. Szijjártó László, a Magyar Orvosi Kamara megyei elnöke a Reflexum Egyesület meghívására csütörtökön a Fehér Ló Közösségi Házban.

Mészely Réka

Dr. Szijjártó László arról is beszélt, hogy a betegek hogyan tudnak eligazodni a március elsejétől érvényes változások után. Fotó: Kerekes István

A Karolina Kórház jövőbeli működése – mi várható címmel szervezett programot a Reflexum Egyesület, melyre dr. Szijjártó Lászlót, a Magyar Orvosi Kamara megyei elnökét hívták meg. Az Északnyugat-Magyarország régióban Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat kiérdemlő gyermektüdőgyógyász, gyermekpulmonológus, csecsemő és gyermekgyógyász tágabb kitekintésben kezdte előadását.

Az 1995 óta Hollandiában is tevékenykedő szakember a magyar egészségügy rendszerszintű hibáira mutatott rá, mint elmondta, tette ezt az orvosi kamara tisztségviselőjeként.

– Vizsgálunk kell, hogy a változások javították-e a minőséget, hozzáférhetőbb és olcsóbb lett az ellátás? – tette fel a kérdést a doktor, aki szerint a háziorvosoknál is komoly hiány van, további gond, hogy elöregednek. "Már most baj van, és ebből 5-10 év múlva még nagyobb baj lesz!" – vélekedett. 

Külön kitért a március elsejei változásokra. Ekkortól a mosonmagyaróvári térségben a korábbi három ügyeleti pont helyett már csupán egy működik. Amint arról a Kisalföldben többször beszámoltunk, a szülészet és a nőgyógyászat, valamint a gyermekosztályon is csupán hétfőn reggel 8 órától péntek délután 4 óráig van ügyelet, ezen túl a győri kórházba kell menni.

Szintén negatívan érinti a térséget, hogy a sürgősségi betegosztály (SBO) sürgősségi betegellátó hellyé alakult, ami a kamara elnöke szerint egy kibővített háziorvosi ponthoz hasonló, míg az SBO jól felszerelt, súlyos betegségek kezdeti ellátására képes. Szintén a hónap elejétől nincs már intenzív osztály sem a Karolinában, napokon belül megszűnik a sebészet osztály, míg a belgyógyászat is kevesebb ággyal működik. Dr. Szijjártó László gyakorlati tanácsokkal is szolgált, hogy mikor, hová forduljunk, hogy minél gyorsabb ellátáshoz jussunk.

– Hogy hogyan lesz a kórház, nem tudjuk – mondta el őszintén dr. Szijjártó László, megjegyezve ugyanakkor, hogy az a szándék, hogy a Karolina megmaradjon, s talán helyi és országos poitikai nyomásra lehet pozitív változás. Sajnos azonban a mosonmagyaróvári kórház egyre rosszabb helyzetbe került, egyre több szakdolgozó és orvos hagyja ott az intézményt, éppen a bizonytalanság miatt. 

A jelenlévők az önkormányzati segítségnyújtásról is érdeklődtek. Ezzel a támogatással sikerült finanszírozni több osztályon a hétvégi ügyeletet, egészen márciusig.  Sokan kérdezték, tudakolták, ötleteltek a megoldásokról, hiszen mintegy százezer ember egészsége a tét. A napokban újabb fórum szervezését tervezik a témában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában