Különleges kiállítás

2023.04.01. 18:37

VIII. Csiripiszli ünnep Dunakilitin és otthonka kiállítás - fotók

A VIII. Csiripiszli ünnepnek adott otthont szombaton Dunakiliti: a nagyböjti finomságot több család is elkészítette. Különleges kiállítás is nyílt, mégpedig otthonkákból.

Mészely Réka

Fotó: Kerekes István

A dunakiliti közösségi ház udvarán egy olyan nagyböjti étel jegyében szerveztek ünnepet, mely sok helyi családnál készült régen, és most is egyre többen elevenítik fel. Pedig, mint mondják, igen időigényes, ennek ellenére sok-sok háznál sütöttek most is, hogy az érdeklődők megkóstolhassák.

– A csiripiszli készítésébe én úgymond beleszülettem. Nálunk mindig készült nagyböjt idején – avat be az egyedüli férfi, Kovács János, aki vállalkozott az étel elkészítésére. Rögtön be is avat a folyamatokba, melyre bizony több napot is kell szánni. A Rábcakapiról érkezett búza többszöri átmosása után öt napot kell csíráztatni a magokat. Ez után húsdarálón ledarálni, vízzel átmosni és leszűrni. Az így kapott folyadékot liszttel és cukorral keverni, palacsintatésztánál sűrűbbre, majd 180 fokon kisütni.

Fotók

– Régen nem tettek bele cukrot, de én azzal készítem – kínál meg az utolsó falatokkal Haszonits Judit, a Dunakiliti Községüzemeltető Kft. ügyvezetője. Valóban különleges finomság, a tetején a karamellizálódott résszel főként.

A rendezvényen több kiállítással is várták a látogatókat: a helyi kézműves műhelyben készült alkotások, Sándor Réka festményei mellett "Otthonkák a nagyitól" cím alatt is látványos szabadtéri tárlat fogadta az érdeklődőket. A Haszonits Judit vezette Őszidő Nyugdíjas Klub tagjai gyűjtötték a klubelnök ötlete nyomán. 139 otthonka lebegett a szélben a szárítókon. Judit hozzátette: szívesen elviszik e kiállítást más faluba is.

A délután folyamán előadások mellett volt még kézműves foglalkozás és húsvéti játszópark gyerekeknek. A rendezvényen a napokban a Kisalföldben bemutatott Lelkes Anabella javára is gyűjtöttek adományokat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában