Edzőkeringő

2023.06.03. 10:22

Dragan Vukmir is esélyes az ETO FC Győr kispadjára

Egyelőre nagy a csend az ETO FC Győr NB II-es csapatának háza táján a vezetőedző ügyében is. Korábban elhangzott ugyan olyan nyilatkozat, miszerint Antonio Munoz maradhat a csapat élén a következő szezonban is, a nagyon negatív mérleggel rendelkező spanyol szakemberrel kapcsolatban azonban még lehet változás.

kisalfold.hu

Nem kizárt, hogy Dragan Vukmir lesz az ETO edzője.

Fotó: Török Attila

Az ETO állítólag több edzővel tárgyal, köztük külföldiekkel is. Volt megbeszélés például Miriuta Lászlóval, aki korábban három ciklusban volt az ETO játékosa és az NB I-es kizárás évében a vezetőedzője is.

Úgy tudni, mások mellett jelölt a győri kispadra Dragan Vukmir, aki legutóbb Siófokon dolgozott. Valószínű, a jövő hét végére várható bejelentés arról, hogy valóban új szakember ül-e a kispadra vagy mégis Antonio Munoz marad a vezetőedző. Róla egyébként azt is hallani, hogy a DAC 1904 asszisztens edzője lehet.

Játékosfronton néhány hír jelent meg a közelmúltban a győri klubbal kapcsolatban. Információink szerint a Vasas ETO-val összefüggésbe hozott négyese (Hegedüs János, Cipf Dominik, Géresi Krisztián, Bobál Gergely) együtt biztos, hogy nem igazol Győrbe. A Kisalföldben már közölt három néven (Pap Eduárd, Erik Daniel, Ioan Filip) kívül újak bejelentése a jövő héten várható. Visszatér a siófoki kölcsönjátékból Farkas Balázs. A tavalyi keretből Kovács Krisztián Paksra, Óvári Zsolt pedig Szegedre igazol.

A csapat június 19-től kétnapos orvosi felméréssel kezdi a felkészülést, majd 21-én, szerdán megkezdődik a szakmai munka. Változás történt az utánpótlás szakmai igazgatói poszton, a jövőben nem Artner Tamás látja el ezt a tisztet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában