Egy hölgy, tucatnyi szerep

2023.06.03. 13:45

Buzásné Kata a győri Csodanő

A hétköznapok csodás női hőseit keresték a második WonderWMN Győr versenyen. A zsűri Buzásné Katának ítélte oda az első helyet. Édesanya, vállalkozó, rendezvényszervező és önzetlen önkéntes, akinek úgy tűnik, nem huszonnégy órából áll egy nap.

Dániel Viktória

Három gyermeke titokban jelölte Buzásné Katát a WonderWMN Győr címre.

Fotó: Csapó Balázs

Három gyermeke jelölte Buzásné Katát titokban a WonderWMN Győr címre. Mint elmondta, amikor kiderült, kedves gesztusként gondolt rá, amin jót nevettek együtt. 

„Amit csinálok, számomra természetes. Olyan sok fontos ember van és a díjátadón részt vevő hölgyek mindegyike megérdemelte volna a címet, így nagyon meglepődtem, amikor az én nevemet mondták. Ha akarja, mindenkinek belefér az idejébe, hogy másokon segítsen.” 

A polgárőrködésbe annak idején azért vágott bele, hogy a gyermekeit tudja támogatni, akik szintén akkor csatlakoztak a helyi egyesülethez. 

– Gondoltam, hetente pár óra belefér az életembe, ráadásul ezzel a gyerekeknek is jó példát szerettem volna mutatni. 

A rendszeres járőrözés mellett ünnepekkor a rászorulóknak főz a Fiatalokért Együtt Kulturális Egyesület tagjával. A meleg ételt ki is viszik a családokhoz. Emellett megálmodója és szervezője a Magyar Ízek Versenyének, amit idén is megrendeznek. Nemrég pedig kiállítást szerveztek nyúli, illetve a településhez kötődő alkotóknak és megválasztották Nyúl mindennapi hőseit. 

„Most a Társasjátékok Éjszakája rendezvényen dolgozunk, de szeretnénk pingpongszakkört is indítani. Gondolkozom egy szemétből újat projekten is – mondta a Kisalföldnek Kata. – Ahhoz, hogy ennyi mindent tudjunk csinálni, a közösségre is szükség van. Hálás vagyok azért, hogy itt ennyi érdeklődő ember van, nagyon szeretek itt lakni. Már a járvány előtt is jelentős közösségi élet volt a településen, de a vírus miatti bezártság ennek is gátat vetett. Most azon vagyunk, hogy ezt visszahozzuk.” 

A rengeteg ötlet és szervezés azonban sok energiát követel. Mikor van idő feltöltődni? 

„Ennyi minden mellett az ember elfárad, aki mást mond, az füllent. Szerencsére a munkám a hobbim. A kert és a csilipalánták körüli teendők jelentik számomra a legjobb kikapcsolódást. A férjem és a fiaim is rendkívül türelmesek. Bármi van, jönnek és segítenek. A család nélkül nem menne.” 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában