Kovács Erika/veol.hu | 2022.09.25. 07:00
A mandulát ünneplik Balatonakaliban
Amellett, hogy begyűjtjük a mandulát a tóparti községben, egy kitűnő közösségi rendezvényen szüreteljük annak a munkának a gyümölcsét, amit egy évtizede kezdtünk el, mondta Koncz Imre, a település polgármestere a vasárnap estig tartó Mandulaszüreti napok megnyitóján, pénteken a felújított magtár épületénél.

A polgármester örömmel beszélt arról, hogy egyre többen döntenek úgy, hogy a község jellegzetes fáját ültetik az udvarukba, illetve a házuk elé. – Balatonakali a legnagyobb saját mandulással rendelkező magyar település, ahol ebből a fából három hektárnál nagyobb területen nyolcszáznál is több mandulafa van.

Fotó: Penovác Károly/Napló

Mint ismert, a tavaszi mandulavirágzás megünneplése után első alkalommal és rendkívül gazdag programmal rendezik meg a település jellegzetes növénye köré szervezett Mandulaszüreti napokat a balatonakali Magtárháznál és a művelődési háznál szeptember 23–25-e között.

 

 

Lesznek egyebek mellett a növényt érintő érdekes előadások, különböző fajtákból balatoni bor- és mandulakóstolás, megszervezik az első országos mandulatörő versenyt, továbbá ismert előadók lépnek fel. A helyi étteremben pedig a csonthéjas termésből készítenek különféle ételeket, illetve édességet.

 

Balatonakaliba tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: veol.hu
Nyitókép: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva