Kovács Erika/veol.hu | 2022.11.27. 15:00
A lehetőségek városa: Balatonalmádiban együtt gondolkodnak
Zsúfolásig megtelt az almádi városháza nagyterme, akkora érdeklődés várta a városfejlesztési fórumok első összejövetelét a közelmúltban, amelyen Fabó Péter polgármester is kifejtette álláspontját.

– Nem azt várom a város polgáraitól, hogy végezzék el a munkánkat, fogalmazott Fabó Péter, Balatonalmádi polgármestere. Hozzátette, azt szeretnék, hogy mindenki ismerje meg a terveiket, és mondja el a véleményét. Nincs semmi kőbe vésve. Ami a legfontosabb, a mostani egy történelmi pillanat, hogy megszólítsák a város fiataljait. Itt van egy nagyon komoly feladat, amellyel úgy valósíthatják meg a fiatalok önmagukat, hogy közben saját életterüket és majdani családjuk környezetét is formálhatják.

Fotó: Szücs Ildikó

 

– Újrafogalmazhatjuk az alapokat, ezt Kajári Gyula, Balatonalmádi pénzügyi, területfejlesztési és környezetvédelmi bizottságának elnöke mondta. Kiemelte, meg kell alkotni a város új arculatát, meg kell fogalmazni Balatonalmádi identitását.

– Minél több embernek meg kell ismernie a városfejlesztési koncepciót, melyhez hozzájárulást és részvételt kérünk a város lakóitól. Ha van jövőképünk, máris sokkal egyszerűbben és átgondoltabban tudunk döntéseket hozni városunk érdekében, hangsúlyozta.

Mezei Gábor építész megjegyezte, a koncepciót alkotó szakemberek hamar megértették, hogy szakmai nyelven megfogalmazott mondatokkal nem lehet megszólítani a város polgárait. Ezért döntöttek arról, hogy látványterveket készítenek, melyekről már lehet érdemben eszmét cserélni.

– Minden szakember lelkesen, a városért dolgozik. Hiszünk abban, hogy el tudunk indulni egy olyan irányba, amit közösen terveztünk el, közölte. Elhangzott továbbá, még minimum két alkalommal szeretne „közösségi tervezést” megvalósítani Balatonalmádi polgármestere és a képviselő-testület.

Balatonalmádi a lehetőségek városa. A város gyönyörű, és arra vár, hogy lakói kreatívan és tudatosan nyúljanak hozzá, illetve kezdjék meg a fejlesztéseket. A mostani gondolat, valamint a tervek előfutáraként 2020 nyarán már elindult az Almádi30 civil polgári kezdeményezés azzal a céllal, hogy a város hosszú távú fejlesztési koncepcióját előkészítse, szakértők és az érdeklődő polgárok bevonásával. Ez egy fontos alapot adott Balatonalmádi városfejlesztési munkájának elindulásához. Balatonalmádinak természetesen korábban volt településfejlesztési koncepciója, mely azonban a helyismeret és megfelelő iránymutatás hiányában meglehetősen általánosra sikerült. Bár sok fontos gondolatot hordozott, nem volt alkalmas a fejlődés irányába mutató, konkrét lépések megtételére.

A következő városfejlesztési fórumot Balatonalmádiban december 15-én tartják meg.

 

Balatonalmádiba tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: veol.hu
Nyitókép: Szücs Ildikó/likeBalaton.hu

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva