Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

A világverő veszprémi cukrászda Luxemburgban lett aranyérmes

default user icon
MME
Nem talált legyőzőre díszítőcukrászat kategóriában a veszprémi cukrászda a brémai muzsikusok című Grimm-mese jellegzetes motívumát ábrázoló alkotásuk a luxemburgi gasztronómiai világbajnokság döntőjében.

A Kokó Cukrászda díszítőcukrásza, Steierlein-Reichert Míra aranyérmet szerzett a közel másfél méter magas, brémai muzsikusok című Grimm-mese jellegzetes motívumát ábrázoló alkotásával a négyévenként megrendezett, Luxemburgban tartott Culinary World Cupon. A gasztronómiai világbajnokságra szánt közel másfél méter magas mű hosszú hónapok munkájával készült el, amit két részletben szállítottak a verseny helyszínére.

Míra egyébként elmondta, hogy a témát szabadon választhatták meg, ugyanakkor bizonyos feltételeknek meg kellett felelnie az alkotásoknak. A fiatal cukrásztehetségnek nem ez az első nemzetközi versenye, ám a legjobb eredményét most sikerült elérnie. A témaválasztás kapcsán az is kiderült, hogy az állatábrázolás áll hozzá a legközelebb, így simán adta magát A brémai muzsikusok című mese négy szereplője és a történet jellegzetes tetőpontja, amikor a négy jószág egymás hátára állva néz be a betyárok házába. Míra remekműve egyébként méretében és technikai megvalósításában is jócskán túlnőtt a mezőny többi tagjának a munkáján.

Ajánljuk még:

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss