„Két unatkozó idióta” – Szanyi Tibor keményen kritizálta a baloldali képviselőket

Két unatkozó idiótának nevezte Szanyi Tibor Ujhelyi István és Gyöngyösi Márton baloldali politikusokat, miután népszavazási kezdeményezéssel álltak elő, aminek célja Magyarország Európai Unió melletti elköteleződésének megerősítése. Szanyi Tibor az M1 Ma Reggel című műsorának vendégeként elmondta, a kezdeményezés nem csupán értelmetlen, de olyan veszélyeket is rejt magában, amik károsak lehetnek az ország számára. A politikus szerint a két ellenzéki párt szándékosan tereli hamis irányba az Európai Unióhoz fűződő viszony kérdését, miközben az általuk felvázolt narratívának nincs köze a valósághoz. Hozzátette: az igazi cél feltehetően a médiában való láthatóság, amit ötlettelenségük miatt csak ehhez hasonló értelmetlen témafelvetésekkel tudnak elérni – olvasható a Híradó.hu cikkében.

Forrás: Híradó.hu2022. 08. 11. 13:52
SZANYI Tibor
Budapest, 2019. május 26. Szanyi Tibor szocialista EP-képviselõ az MSZP és a Párbeszéd EP-választási eredményváróján Budapesten a Villányi úti konferenciaközpontban 2019. május 26-án. MTI/Balogh Zoltán Fotó: Balogh Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy nap különbséggel az MSZP és a Jobbik politikusa is népszavazási kezdeményezést jelentett be Magyarország Európai Uniós tagságának megerősítéséről. A szocialisták részéről Ujhelyi István Európai Parlamenti képviselő vasárnap közösségi oldalán közölte, hivatalosan is be fogja nyújtani az illetékes választási bizottságnak a kérdést, miszerint „Egyetért-e ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt Magyarország európai uniós tagsága iránti elkötelezettségéről?

Egy nappal később a Jobbik is bejelentette népszavazási tervét, a párt elnöke és Európai Parlamenti képviselője, Gyöngyösi Márton a Nemzeti Választási Bizottság székháza előtt megtartott sajtótájékoztatón közölte, pártja azt szeretné elérni, hogy az országgyűlés ne hozhasson olyan döntést, amely Magyarország Európai Unióból való kilépéséhez vezethet.

A Jobbik kezdeményezése abban a kérdésben kérné ki a polgárok véleményét, egyetértenek-e azzal, hogy „Az Országgyűlés ne támogathasson olyan javaslatot vagy indítványt, amely Magyarország Európai Unióból való kilépését eredményezheti”.

Gyöngyösi Márton a sajtótájékoztató után hivatalos úton is benyújtotta pártja kezdeményezését, erre reagálva Ujhelyi István bejelentette, a párhuzamosság elkerülése érdekében, valamint tekintettel a kérdés körül kialakult baloldali megosztottságra, visszavonja javaslatát.

Szanyi Tibor a népszavazási referendumot minden szempontból értelmetlennek nevezte

A politikus rámutatott, a szocialisták és a Jobbik által követelt, Európai Unió irányába való elköteleződést az alaptörvény rögzíti, ezért is tartja az akciót teljesen okafogyottnak.

 

„De facto senki nem kérdőjelezte meg Magyarország tagságát”

 

– mondta az Igen Szolidaritás Mozgalom Magyarországért (Iszomm) elnöke, hozzátéve, ugyan vannak viták hazánk unióhoz fűződő kapcsolatáról, de ez soha nem jelentett egyet az unióból való kilépés szándékával.

 

Ami egyszer már benne van az alaptörvényben, arról mi a fenének egy külön, „jól fogunk viselkedni” típusú törvényt hozni?

 

fogalmazta meg kritikáját Szanyi Tibor. A politikus szerint a két ellenzéki párt népszavazási kezdeményezése értelmetlen volta mellett egyúttal káros is, hiszen

 

az megkötné az országgyűlés kezét, az Európai Unióval szembeni csökkent mozgástér pedig nem lenne előnyős az országnak.

 

Szanyi Tibor szerint a Jobbik és az MSZP témafelvetése alapvetően hibás, hiszen nem az a kérdés, tagjai legyünk-e az unónak, hanem az, milyen uniót akarunk, hazánk tagsága alapvetés.

 

„Két unatkozó idióta” – adott hangot véleményének az Iszomm elnöke Ujhelyi István és Gyöngyösi Márton Európai Parlamenti képviselők javaslatáról. 

 

Szanyi Tibor hangsúlyozta,  „a két unatkozó szabadságos EP-képviselő” felvetésével torz, hamis irányba tematizálja hazánk Európai Unióhoz fűződő viszonyát, mindez pedig „úgy ahogy van, ostobaság”.

Véleménye szerint:

 

a két ellenzéki párt csupán ötlettelenségük és a médiában való láthatóság miatt állt elő javaslatával.

 

Szanyi Tibor pártja alapvető célkitűzéseiről is beszélt, elmondása szerint az Igen Szolidaritás Mozgalom Magyarországért párt egy szociális Európában gondolkodik, amelyben az Európai Unió polgárai a jogokból és a megtermelt javakból is méltányos módon részesülhetnek.

Az Iszomm elnöke szerint az unió szociális programja kidolgozottságát és gyakorlati megvalósítását illetően is hagy kívánnivalót maga után, példaként említve a bérek és a munkanélküliség kérdését, amit nem képesek központilag, egységesen orvosolni, ez a probléma továbbra is a tagállamokat terheli.

Szanyi Tibor szerint ugyanakkor mindez ellentétes az unió egyik alapelveként szolgáló szabad tőkeáramlással, felhívva a figyelmet: ameddig a nemzetközi tőke mozgása és szabadsága elé semmilyen akadály nem hárul, addig a dolgozók érdekeit képviselni hivatott szakszervezetek már korántsem rendelkeznek ekkora mozgástérrel.

Az oktatás és az egészségügy jelenleg szintén kiesik Brüsszel hatásköréből, ami a politikus szerint hazánkra nézve is ugyancsak óriási hátrányokkal jár.

 

Ez az unió jelenleg, egyszerűen fogalmazva, a cégek uniója, és nem az emberek uniója

 

 – fogalmazta meg kritikáját Szanyi Tibor, hozzátéve, az Európai Unió a világ szociális kiadásainak negyedét produkálja, ezzel az erőforrással tehát meglenne a lehetőség egy szociálisan kiegyensúlyozottabb állapot megteremtéséhez.

Borítókép: Szanyi Tibor (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.