Olasz bóközön a magyar válogatottnak

A magyar és az olasz labdarúgó-válogatottnak egyenlők az esélyei a csoportgyőzelem kivívására a hétfői Nemzetek Ligája-mérkőzés előtt Roberto Mancini szerint. Jorginho a Puskás Aréna atmoszféráját emelte ki a hétfő esti mérkőzés előtt.

Forrás: MTI2022. 09. 25. 19:15
null
TBudapest 20220925 Labdarúgás Olasz válogatott edzés és sajtótájékoztató Fotó: Nemzeti Sport/Árvai Károly Fotó: Nemzeti Sport/Árvai Károly
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Ötven-ötven százalék az esély. Az erőviszonyok alapján ez egy kiegyenlített meccs lesz, amiben simán benne van a döntetlen is. Sose egyszerű Magyarországon játszani – mondta az olasz szakvezető, aki jó barátja, miatt kifejezetten örül annak, hogy a tavalyi Európa-bajnokság után a Nemzetek Ligájában is remekel a magyar csapat. A két szakember 1993 és 1995 között együtt játszott a Sampdoria színeiben.

– Tiszteljük a teljes magyar válogatottat, olyan együttesről beszélünk, amely három év alatt sokat javult, váratlan eredmények sorát tudja felmutatni. Kiemelkedő csapatjátékban, védekezésben és fizikumban is – fogalmazott Roberto Mancini.

Az olasz szakvezető arról is beszélt, hogy mivel győzelmi kényszerben vannak, nyilvánvalóan támadólag akarnak fellépni, ugyanakkor nagyon figyelni kell majd a védekezésre is, mert hetvenezer néző előtt a magyarok is nyerni akarnak. Szerinte tanítványainak gyorsabban és agresszívabban kell futballozniuk, mint azt pénteken az Anglia ellen 1-0-ra megnyert mérkőzés első félidejében tették. Fontosnak nevezte még a lehetőségek kihasználását.

– A négyes döntőbe jutás jó visszajelzés lenne, főleg a fiataloknak – összegzett Mancini, aki azt is közölte, hogy ezt a csatár Ciro Immobile nélkül kell kivívni, ő Olaszországban maradt, mert bár felépült sérüléséből, nem akarták megkockáztatni a szereplését.
A játékosok részéről Jorginho azt emelte ki, hogy alázattal és tisztelettel kell hozzáállni ehhez a meccshez, melyben benne van a lehetőség a csoportgyőzelem kiharcolására. – Engem nem lepett meg a magyar csapat kiváló szereplése, most már jó ideje kimagaslóan teljesít, elég, ha csak az Eb-re gondolunk. Ebben a stadionban pedig különösen megnehezíti az ellenfelek dolgát – mondta a Chelsea középpályása, aki éppen ezért kifejezetten nehéz összecsapásra számít.

Borítókép: Mancini elismerően szólt a magyarokról (Forrás: Nemzeti Sport)
   

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.