RETRO RÁDIÓ

Sokkoló felvétel az M7-es szalagkorlátnak csapódó buszról, iskolások ültek rajta - Videó!





Kis híján felborult egy iskolásokkal teli busz az M7-es autópályán, de szerencsére csodával határos módon senki sem sérült meg az ütközésben.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.09.26.
ütközés

A felvételt egy autós készítette, aki a BpiAutósok.hu oldalának küldte el a videót, amin az látszik, hogy egy vízilabdázókkal teli kisbusz éppen Budapest felé halad, amikor az egyik pillanatról a másikra tér át a külső sávból a belső sávba. Az autós hiába próbál dudálni a sofőr végül nem tudja elkerülni a becsapódását, és a szalagkorlátnak ütközik. A balesetet végül elkerülő furgon vezetője szerencsére időben reagált, és kontrollálni tudta az elszabaduló járművet, majd megállt a leállósávban.

A felvételt készítő sofőr a portálnak elmondta, hogy az eset után egyből a busz utasai segítségére sietett.

“Egy Mercedes kisbuszt kezdtem el utolérni. Indultam is már ki a belső sávba, hogy megelőzzem, de ugyanabban a pillanatban az adott jármű is elkezdett befelé sorolni„ - mondta a szemtanú.

„A kisbusz fékezés nélkül nekiment a szalagkorlátnak, de szerencsére a becsapódás után kontrollálni tudta a járművet a sofőr és nem is volt nagy a forgalom, így az autópálya külső szélére le tudott húzódni. Vízilabdázó tinédzserekkel volt tele a kisbusz, akik aludhattak az ütközés alatt, mert nálam érdeklődtek utólag, hogy mi történt” - zárta a portálnak az autós. A furgon vezetője az autós elmondása szerint elaludhatott.





Ezeket olvastad már?
Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás