RETRO RÁDIÓ

Négy napon át faggatja a bíróság Fekete Dávidot





Folytatódik az énekes pere.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.02.07.
Módosítva: 2023.02.07.

A bíróságon kezdte a keddi napot Fekete Dávid, és a tervek szerint a hét további részében is így lesz, mivel az énekest ezen a héten négy napon át hallgatják meg. A tárgyalás fél kilenckor kezdődött – írja a Bors.

Fotó: Mate Krisztian / Bors
Fekete Dávid, bíróság, BORS
Kedd reggel ismét bíróságon Fekete Dávid  Fotó: Bors

Mint arról korábban beszámoltunk, a Győri Járási Ügyészség 21 bűncselekményt rótt fel Fekete Dávid kontójára, melyeket 2017 nyarától kezdődően követhetett el, tetteivel pedig a vádirat szerint 322 millió forintos kárt okozott a sértetteknek. Az énekes egyébként a házi őrizetben igyekszik úgy élni az életét, mintha mi sem történt volna, és kizárni a mindennapjaiból a tárgyalást és lehetséges következményeit.

Fotó: Mate Krisztian / Bors

Fekete Dávid fenntartja, hogy ártatlan, az általa okozott kár összege nem valós, sokkal kevesebb pénzt fektettek be az ismerősei, mint ami a papírokon szerepel. 

Fotó: Mate Krisztian / Bors

Maradtak elszámolatlan tételek, de ezekért felelősséget vállalok. Senkit soha előre megfontolt szándékból megkárosítani nem akartam. Az egykori üzleti partnerek olyan összegeket rögzítettek, melyek kamatos kamattal terheltek. A tartozásukat már megkapták, a hasznukat akarták maximalizálni

– mondta Fekete Dávid a tárgyaláson.

Az énekes megállás nélkül olvassa a vallomását, amely nagyon sok pontban arról szól, hogy kitől kapott kölcsön. A hitelezői az elmondása szerint azért adtak neki pénzt, mert felismerték, hogy olyan jó üzletember, akivel érdemes üzletelni. 

Fekete a vallomása közben folyamatosan benyújtja a bíróságnak az épp aktuális kölcsönszerződés papírját. Az ügy gazdasági léptékére jellemző, hogy a férfinál egy halom ilyen bizonyítékként benyújtandó szerződés van. 

Nézzék csak:

Fekete Dávid kölcsönzerződései
Fotó: Bors

 

Fekete Dávid kölcsönzerződései
Fotó: Bors

Fekete vallomásán borítja a bilit

Fekete Dávidot a délelőtt folyamán kétszer figyelmeztette a bíró, hogy mást bűncselekménnyel nem vádolhat meg, mert azért akár börtönbüntetést is kaphat. 

A bírónak oka volt ezt mondani, Fekete Dávid ugyanis hosszan ecseteli a volt üzlettársai mocskos üzleti ügyeit, szó volt adóelkerülésről, személyi szabadság megsértéséről, különböző gazdasági bűncselekményekről. 

Ezek a cselekmények Fekete szerint mind azt bizonyítják, hogy ő ártatlan, és a többiek húzták csőbe. 





 





Ezeket olvastad már?
Újabb részletek láthattak napvilágot Katalin hercegné betegségét illetően

Újabb részletek láthattak napvilágot Katalin hercegné betegségét illetően

Izmos nő tűnt fel Esztergályos Patrik oldalán: „Egy izgalmas utazás kezdete”

Izmos nő tűnt fel Esztergályos Patrik oldalán: „Egy izgalmas utazás kezdete”

"Én hiszek neked, és kiállok melletted Varga Judit!" – Vasvári Vivien is Varga Judit oldalán áll

"Én hiszek neked, és kiállok melletted Varga Judit!" – Vasvári Vivien is Varga Judit oldalán áll

Anyaszült meztelenül terpeszt Britney Spears, ennyire merész fotót még sosem posztolt

Anyaszült meztelenül terpeszt Britney Spears, ennyire merész fotót még sosem posztolt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás