RETRO RÁDIÓ

Testileg és lelkileg is megviselte a szakítás Zámbó Krisztiánt – Sokkoló, amit mond róluk a pszichológus





Nehéz időszakot akar a háta mögött hagyni Zámbó Krisztián. Rájött, testi megújulásra van szüksége, a pszichológus szerint pedig lelkire is.



Megosztás
Szerző: mkb
Létrehozva: 2023.02.08.
Módosítva: 2023.02.08.
zámbó krisztián szakítás pszichológus

Embert próbáló időszakon van túl Zámbó Krisztián, s talán most jön csak a neheze. Édesapja elvesztését a mai napig nem tudta feldolgozni, s ezen nem segített a Jimmyről szóló sorozat körüli perpatvar sem. Ráadásul szerelmi élete sem volt épp kiegyensúlyozott: mint a napokban kiderült, régóta érlelte a szakítást Zsuzskával. A sztárpár több mint tíz éve alkotott egy párt, ez idő alatt azonban többször szakítottak, de véglegesen nem tudták elengedni egymás kezét − mostanáig. 

Több mint tíz év alatt többször is szakítottak, Krisztián most pontot tesz a kapcsolat végére, mely barátai szerint a kárára kezdett válni Fotó: Máté Krisztián

Ahogy azt a Ripost is megírta: az énekes barátai szerint Jimmy legidősebb fiát az elmúlt időszak nagyon megviselte minden téren. A se veled, se nélküled kapcsolat miatt nem tudott rendesen koncentrálni a napi feladataira, a kötelezettségeire, és az egészségére sem, állítólag a kelleténél többször nézett a pohár fenekére is

Krisztián felismerte, hogy rossz úton halad, ezért fogadalmat tett testi megújulására, és lezárta botrányoktól sem mentes kapcsolatát a fitneszmodellel. Saját bevallása szerint kondícióját is elvesztette, ezen is változtatni szeretne. A lap arról is beszámolt, hogy mit gondol Drelyó Ágnes pszichológus Krisztián és Zsuzska viharos szerelméről:

Az elszakadás–visszaszerzés ördögi körébe kerültek. Azok számára, akik ilyen »csiki-csuki kapcsolatban« élnek, a birtoklás és visszaszerzés érzése mámorító, kielégítő, akár hosszú évekig is játszhatják a felek egymással ezt a »játszmázást«. Ebben az esetben mérgező kapcsolatról beszélhetünk. Az ilyen kapcsolat gúzsba köt, rabolja az időt, rombolja az önbecsülést, és közben a partnereknek az igényeikről, vágyaikról nincs bátorságuk nyíltan beszélni – taglalta a szakértő. 

Drelyó Ágnes pszichológus TV2
Drelyó Ágnes szerint mérgező kapcsolatról van szó esetükben Fotó: TV2

Alapvetően a szakítással nem lenne baj, ugyanis bármilyen élettársi kapcsolatban előállhat az a helyzet, hogy egy bizonyos ponton az elválás mellett döntenek, ha az a kapcsolat már nem szolgálja a két fél érzelmi és más jellegű szükségleteinek, vágyainak kielégülését. De egy se veled, se nélküled kapcsolatból hiányzik a racionalitás, a kiszámíthatóság és az érzelmi biztonság, ami pedig elengedhetetlen lenne egy boldog párkapcsolathoz

 – tette hozzá Drelyó Ágnes, majd így folytatta: „Az, hogy ennyiszer szakítanak, azt sejteti, hogy nem megfelelőek a kapcsolati mintáik, ezáltal nem beszélhetünk biztonságos kötődési mintáról sem. S ezek hátterében szinte mindig a nem kielégítő szülő−gyermek kapcsolati rendszer húzódik meg. Mindkettejüknél hasonló elakadások lehetnek, ha ugyanis egyikük egészséges kötődési mintákkal rendelkezne, akkor felismerné, hogy mérgező kapcsolatban van, és határozottan eltávolodna tőle.”

Jövőjükre nézve így vélekedett:

„Az ilyen típusú kapcsolat, bár hosszú éveken keresztül is fenntartható, de az egymásra találás sem hozza meg az érzelmi biztonságot és kielégülést, amire egyébként mind a ketten vágynának. Arra természetesen abszolút van lehetőség hogy más személy oldalán megtalálják a boldogságot. Ehhez azonban önismereti munkára lenne szükség: meg kell érteniük, mi az a belső szükséglet, lélektani igény, ami tudattalanul, de újra és újra beviszi őket ebbe az ördögi körbe.”





 





Ezeket olvastad már?
Újabb részletek láthattak napvilágot Katalin hercegné betegségét illetően

Újabb részletek láthattak napvilágot Katalin hercegné betegségét illetően

Izmos nő tűnt fel Esztergályos Patrik oldalán: „Egy izgalmas utazás kezdete”

Izmos nő tűnt fel Esztergályos Patrik oldalán: „Egy izgalmas utazás kezdete”

"Én hiszek neked, és kiállok melletted Varga Judit!" – Vasvári Vivien is Varga Judit oldalán áll

"Én hiszek neked, és kiállok melletted Varga Judit!" – Vasvári Vivien is Varga Judit oldalán áll

Anyaszült meztelenül terpeszt Britney Spears, ennyire merész fotót még sosem posztolt

Anyaszült meztelenül terpeszt Britney Spears, ennyire merész fotót még sosem posztolt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás