RETRO RÁDIÓ

Nyolc megyére adtak ki riasztást: veszélyes zivatar éri el az országot





Eláruljuk, hogy milyen időre számítunk a hétvégén. Sajnos nem mindenhol lesz csapadéktól mentes az idő.



Megosztás
Szerző: K.B.
Létrehozva: 2023.04.01.
Módosítva: 2023.04.01.
időjárás zivatar

Újabb zivatar éri el az országot, már nagyobb területen labilizálódik a légkör és nagyobb számban fordulhat elő zivatar, elsősorban a Dunántúl nyugati és déli felében, valamint az északkeleti megyékben – figyelmeztetnek a szakértők. 

Nyolc megyében lehet zivatar / Fotó: OMSZ


Szombaton a nap első felében délen és keleten még többfelé lehet eső, majd északnyugat felől csökken, szakadozik a felhőzet. Délután záporok, zivatarok (főleg DNy-on) fordulhatnak elő. Megerősödik az ÉNy-i szél. 14-15 fok köré csökken a hőmérséklet.

Vasárnap délelőtt erősen felhős vagy borult lesz az ég, és több helyen valószínű eső, zápor. Délután észak felől csökken a felhőzet, de a középső tájakon borongós maradhat az idő – itt további záporok lehetnek. 9-15 fok lesz. Az északias szél élénk lesz – írja a Köpönyeg. 

Hétfőn felhőátvonulások lesznek, elszórtan záporral, a hegyekben hózáporral. Erős, néhol viharos északi szél várható. 6-11 fok közé esik vissza a hőmérséklet.

Kedden változóan felhős időre van kilátás. Elszórtan fordul elő vegyes csapadék. A szél erős marad. A maximum 9 fok körül változik.





 





Ezeket olvastad már?
"Éppen a kislányomnak meséltem, amikor hallottam a jajveszékelést" – Megszólalt a szomszéd a csepeli házból kiesett kisfiúról

"Éppen a kislányomnak meséltem, amikor hallottam a jajveszékelést" – Megszólalt a szomszéd a csepeli házból kiesett kisfiúról

Durva baleset az M5-ösön, szalagkorlátnak csapódott egy autó

Durva baleset az M5-ösön, szalagkorlátnak csapódott egy autó

Romantikáznál a pároddal? Itt sétálhatsz cseresznyefák alatt

Romantikáznál a pároddal? Itt sétálhatsz cseresznyefák alatt

"Ha elveszik tőle a kutyáját, abba belehal" – A tatai néninek és négylábú társának segítségre van szüksége

"Ha elveszik tőle a kutyáját, abba belehal" – A tatai néninek és négylábú társának segítségre van szüksége

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás