RETRO RÁDIÓ

Ebben nem lesz köszönet: itt csap le villámokkal a jégeső





A következő napokban a zivataroké lesz a főszerep az előrejelzések szerint. Jövő héten semmiképp se hagyd otthon az esernyőd!



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2023.06.05.
időjárás elsőfokú riasztás zivatar

Hétfőn gomoly- és fátyolfelhők zavarhatják a napsütést. Emellett az északkeleti tájak kivételével többfelé számíthatunk esőre, záporokra, zivatarokra. A délkeleti szél többfelé megélénkül, zivatarok idején viszont erős, akár viharos lökések is lehetnekírja az Időkép. A csúcshőmérséklet 22–30 fok között alakulhat, északnyugaton, nyugaton mérhetjük majd az alacsonyabb maximumokat. Az erős széllel, villámlással és akár jéggel is érkező zivatarok miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat első fokú riasztást adott ki Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegyére.

Nem kegyelmez az időjárás! (Fotó: Turbéky Eszter)

Kedden a gyakran megnövekvő felhőzet mellett ismét többfelé készülhetünk esőre, záporokra, zivatarokra, néhol felhőszakadásra, jégesőre is. Helyenként élénk, zivatarok környezetében erős, viharos lehet a szél. Aznap 19–27 fok között alakulhat a legmagasabb hőmérséklet, a zivatarok miatt pedig az egész országra kiadták a citromsárga vészjelzést!





 





Ezeket olvastad már?
Orbán Viktor: A kommunisták akartak így elhallgattatni!

Orbán Viktor: A kommunisták akartak így elhallgattatni!

Huszonhat évet kellett várni: előkerülhetett a vidámpark mellett megfojtott csecsemő gyilkosa

Huszonhat évet kellett várni: előkerülhetett a vidámpark mellett megfojtott csecsemő gyilkosa

Gigantikus fekete lyukat találtak a Tejútrendszerben: Akkora, hogy 33-szor elférne benne a Nap

Gigantikus fekete lyukat találtak a Tejútrendszerben: Akkora, hogy 33-szor elférne benne a Nap

 Előszőr látták idén a Loch Ness-i szörnyet, megdöbbentően szilárd bizonyíték lehet a létezésére

Előszőr látták idén a Loch Ness-i szörnyet, megdöbbentően szilárd bizonyíték lehet a létezésére

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás