RETRO RÁDIÓ

Veréb Tomi döntést hozott szerelméről: Nem fogunk együtt szerepelni és mutatkozni





Az ember életében mindig vannak fentek és lentek. Veréb Tomi boldogan mesélte el lapunknak, hogy az ő esetében teljes mértékben az előbbi jellemzi a mindennapokat.



Megosztás
Szerző: DrCell
Létrehozva: 2023.06.08.
Veréb Tomi Sparrow szerelem

Veréb Tomi, vagy ahogyan a zenei művésznevén egyre többen ismerik, Sparrow örömmel mesélt arról, hogy az életében minden a helyére került. Nemcsak a színházi és zenei karrierje szempontjából kiemelkedő ez az időszak, hanem a magánéletét illetően is. Ahogyan azt a most megjelent dalában énekli: Minden rendben.

Fotó: Metropol

„Úgy érzem, hogy az életemben most minden rendben van. Amit a közelmúltban szerettem volna megvalósítani vagy elindítani a megvalósítás útján, azok jó ösvényre kerültek. Emellett azt mondhatom, hogy szakmailag is nagyon sok dolog úgy alakul, ahogy én azt elterveztem” – kezdte lapunknak, és arra is kitért, hogy van valaki az életében, akitől még kerekebb és szebb lett a világ.

Ebben nagy szerepe van annak, hogy egy csodálatos szerelem van jelen az életemben. Ez az egyik jelentős alapkő, ami alapján íródott a dal.

„A kapcsolatunkat féltve óvom, s mivel szeretnék nagyon vigyázni rá, ezért valószínűleg a közeljövőben még nem fogunk együtt szerepelni és mutatkozni. Nem titok, hogy ő a párom, nagyon szeretjük és motiváljuk a másikat, egymás múzsái vagyunk az életben, valamint a zenében és művészetben egyaránt” – fejtette ki Tomi, akinek a hangjából árad a nyugodtság, a kiegyensúlyozottság, és érezhető, hogy valóban boldog a kedvesével.

Kedvese ihlette új dalát 

A zenész a közösségi oldalán egy nagyon visszafogott és elegáns módját választotta annak, hogy tudassa: boldog párkapcsolatban él. Közös fotójuk mellé a Minden rendben című dalának egy részletét idézte. A szerzemény mondanivalója tökéletesen illik a kép hangulatához és kettejükhöz, nem véletlenül, ugyanis a dalt Tomi kedvese ihlette, valamint a videóklipben is feltűnik.

Igazából azért sem éreztem azt, hogy bármilyen egyéb bejelentést igényelne, mert annyira beszédes a dal, hogy abban mindent megfogalmaztam, amit érzek.

„A videóklip is letisztult, kellemes, egyszerű, de nagyszerű. Mondom ezt minden nagyképűség nélkül, hiszen nem én voltam a rendezője. Nagyon elégedett vagyok vele, minden képkockája a jelenlegi életemet tükrözi. A párkapcsolatomról csak annyit mondanék el, hogy nagy a boldogság, és bízom benne, hogy sokáig meg tudjuk tartani ezt az idilli állapotot” zárta a gondolatait bizakodva az énekes. 





 





Ezeket olvastad már?
Első gyermekét várja a Next Top Model Hungary sztárja – fotó!

Első gyermekét várja a Next Top Model Hungary sztárja – fotó!

Ez a véleményük a Delta digitális műsorvezetőjéről a hús-vér kollégáinak

Ez a véleményük a Delta digitális műsorvezetőjéről a hús-vér kollégáinak

Metzker Viki mellbimbója utat tör magának

Metzker Viki mellbimbója utat tör magának

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás