Karambol

2022.05.17. 16:21

Tűzoltók szabadították ki a sérültet – webkamera rögzítette a tarjáni balesetet

Összeütközött két személyautó kedden délután 16 óra körüli időtájban Salgótarjánban, a Bartók Béla úton.

Nool

Forrás: Nool/Hegedűs Márk

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint összeütközött két személyautó kedden délután 16 óra körüli időben Salgótarjánban, a Bartók Béla úton. A közlekedési baleset helyszínén a salgótarjáni hivatásos tűzoltók végzik a műszaki mentési munkálatokat. 

Kapás Márton, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hírportálunknak elmondta, hogy a balesetben összesen három ember volt érintett, közülük ketten sérültek meg. Hozzátette, hogy a két sérült egyike az ütközés következtében beszorult az autóba, őt mostanra a megyeszékhely hivatásos tűzoltói kiszabadítottak és átadtak a mentőknek, akik mindkét sérültet kórházba szállították.

Forrás: Nool/Hegedűs Márk

Tamás-Kovács Andrea, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a Nool.hu érdeklődésére az alábbiakat mondta el a baleset körülményeiről:

– A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján egy Somkőújfalu irányából érkező autós a Bajcsy-Zsilinszky útról a Bartók Béla útra akart balra bekanyarodni, miután egy vele szemben közlekedő, Pálfalva irányából érkező autós elsőbbséget adott neki. Az elsőbbséget adó kocsi mögött érkező autó viszont nem állt meg, hanem jobbról kikerülte a járművet, ekkor nekicsapódott az éppen kanyarodó autónak. 

A sajtóreferens hozzátette, hogy a baleset körülményeit a rendőrség közlekedésrendészeti osztálya vizsgálja. 

Forrás: Völgyváros webkamera

Frissítés: 

A Völgyváros egyik webkamerájának (Garzonház, dél-délnyugat) felvételén látható a 15:53-kor történt baleset. A távoli képről kivehető, hogy az egyik érintett autó déli irányba haladt és balra akart kanyarodni. A szemből érkező kocsisor azonban feltorlódott, így rövid ideig várakozni kényszerült. Végül egy, a sorban álló autós átengedte volna maga előtt, ám a szintén szemközti, külső forgalmi sávban – a kocsisor takarásából – érkezett egy másik jármű is, mely nekicsapódott a kanyarodó autónak. A felvételen néhány perccel később a mentők és a tűzoltók érkezése is látható.

Címkék#baleset

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában