Művészet

2022.05.24. 20:28

Negyedszer ragadtak ecsetet a somoskői festőversenyen

Immár negyedik alkalommal ragadtak ecsetet a tehetséges művészpalánták a Nógrád Megyei Festészeti Versenyen a napokban.

P. K.

A döntőben a tanulók a Somoskői Kirándulóközpontban készítették el műveiket

Forrás: Beküldött

– A mára már hagyományosnak nevezhető megmérettetés a Hibó Tamás alapfokú Művészeti Iskola és a Vá­czi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola tanárainak kezdeményezésére indult útjára még 2017-ben. Idén a kétfordulós verseny döntőjében a tanulók a Somoskői Kirándulóközpontban készítették el alkotásaikat, melyek inspirációját a körülöttük látható nem mindennapi táj adta – mondta Földi Gergely főszervező, a Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezető-helyettese. 

Hozzátette: az eseményre a megye tizenöt iskolájából érkeztek növendékek és tanárok, de még Fülekről és Ragyolcról is versenybe szálltak a diákok. 

– A gyermekeknek ez az alkalom igazán jó lehetőséget nyújtott arra, hogy az alkotás örömében feloldódva, a festészeti technika adta sokrétű lehetőséget tudásuk szerint alkalmazzák – emelte ki a főszervező. 

A jó hangulatú nap eredményeként több magas színvonalú alkotás született, melyek közül a legkiemelkedőbbeket a szakmai zsűri díjazta is. Az 5–6. osztályosok között első helyen Gyenes Tamara (Salgótarján) végzett, őt követte Stánitz Emese (Somoskőújfalu) és Szabó Eszter (Szügy) a dobogón. Különdíjat érdemelt művéért Zsélyi Virág (Salgótarján) és Mátrai Lola (Salgótarján). A 7–8. osztályos kategória győztese Szabó Anna (Bátonyterenye) lett, a második helyre Mészáros Dorina (Diósjenő), a harmadikra pedig Bodrogi Flóra (Salgótarján) állhatott. A különdíjat Salamon Anna (Salgótarján) és Csordás Sára (Szügy) érdemelte ki.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában