2022.06.30. 17:30
Rubindiplomát vett át a miskolci egyetemen az egykori salgótarjáni mérnök
Sok, kenyere javát már elfogyasztott helyi és környékbeli lakosnak csenghet ismerősen Ürmössy László neve, hiszen a hatvanas évek elejétől hosszú éveken át töltött be felelős vezetői – termelési főmérnöki, műszaki, illetve vezérigazgatói – beosztásokat a leggyakrabban csak acélgyárként emlegetett Salgótarjáni Kohászati Üzemekben. Jelenleg 97 éves, és akkor látogattuk meg, amikor már kezében volt a meghívó a Miskolci Egyetem ünnepélyes szenátusi ülésére, ahol azóta már át is vette a rubindiplomát végzettsége 70. évfordulója alkalmából.
A 97 esztendős Ürmössy László 1952-ben kapta meg szakmérnöki oklevelét
Fotó: Hegedűs Márk
A beszélgetésre fiának, Ürmössy Ákosnak a kisterenyei városrészben található hangulatos lakásában, pontosabban annak virágokkal, növényekkel teli kertjében került sor. Az ugyancsak ismert, immár szintén nyugállományú megyei közúti vezető bő egy évvel ezelőtt költöztette magához édesapját a megyeszékhelyről, ahol addig – minthogy két feleségét is elvesztette – egyedül élt. A jó hangulatú, baráti diskurzus valóságos időutazásnak bizonyult.
Ürmössy László csaknem egy évszázaddal ezelőtt, 1925-ben látta meg a napvilágot. Több felmenője, rokona a Rimamurányi-Salgótarjáni Vasmű Rt.-ben dolgozott, így elemi iskoláit a vasmű által fenntartott iskolákban végezte. Érettségi bizonyítványát a miskolci református gimnáziumban szerezte 1942-ben. Felsőfokú tanulmányait Budapesten a Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán kezdte, de a háború abbahagyatta vele, minthogy 1944-ben katonai szolgálatra kellett bevonulnia. Sőt néhány hónapra hadifogságba is esett, ahonnan 1945 augusztusában szabadult. Miután édesapja hosszabb időt volt kénytelen fogságban tölteni, a családról a fiúnak kellett gondoskodni. S ezt úgymond mérnökgyakornoki minőségben meg is tette. Tanulmányait 1948-ban, az állami műszaki főiskola – a későbbi Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem keretében működött intézmény – beindításával volt módja folytatni. A vaskohászati tagozaton kapott melegtechnológus szakmérnöki oklevelet 1952-ben. Később üzemgazdász végzettséget is szerzett. Az Ózdi Kohászati Üzemekben a durvahengermű technológusa, majd gyárrészlegvezető-helyettese lett. Munkájuk, erőfeszítéseik eredményeként a blokksor termelését évi 370 ezer tonnáról – komolyabb beruházás nélkül – 700 ezer tonnára emelték.
Az illetékes minisztérium 1961-ben visszahelyezte szülővárosába, az acélgyárba. Először termelési főmérnök, majd műszaki igazgató lett. Az SKÜ vezérigazgatójának 1976-ban nevezték ki. Működése során az 1500 főt foglalkoztató, évi 70 ezer tonna hidegen alakított és kovácsolt termékeket előállító gyárból mintegy 5000 fős, évente 240 ezer tonna termelést felmutató nagyüzem jött létre. A fejlesztések során akkoriban indult be a raktári elemek (Dexion Salgó) és a görgős szállítópályák gyártása. Munkája során nagy figyelmet fordított a szociális és kulturális terület, valamit a sportélet fejlesztésére is. 1986-ban vonult nyugállományba, s ebben az élethelyzetben is sikeresen folytatta sokirányú társadalmi tevékenységét.
Elégedett embernek tartja magát | Mozgása már korlátozott, az olvasást, tévénézést pedig látásának romlása nehezíti, a rádióhallgatás viszont szerves része életvitelének. Örül, hogy megélhette Salgótarján várossá válásának 100. évfordulóját, azt viszont szomorúan konstatálja, hogy az iparilag az ország élvonalához tartozott nógrádi megyeszékhelyen megszűnt valamennyi meghatározó üzem s ebből következően megtorpant a város általános fejlődése is. Saját sorsával elégedett, 1975-ben magas szakmai elismerésben, Eötvös-díjban részesült. A minapi miskolci rubindiploma átvétele előtt kapta kézhez az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesülettől azt az oklevelet, amelyet szintén végzettsége és egyesületi tagsága 70. évfordulója alkalmából érdemelt ki.
