Tájfutás

2022.07.02. 21:36

Magyar érmek is születtek a salgótarjáni Eb első napján (fotók)

A legkeményebb versennyel, a hosszútávval kezdődött szombaton a hazai rendezésű Ifjúsági Európa-bajnokság Salgótarjánban. A mátrakeresztesi Erdélyi Gyula (Dornyay) útvonal kijelölése mind fizikai, mind technikai szempontból nagy kihívást jelentett a fiatalok számára. Az Eresztvényből elrajtoló egyenkénti indítás előtt az utolsó pillanatban a rekkenő hőség miatt a rendezők egy újabb frissítő pontot is beiktattak a négy távot jelentő a pályákba.

Nool

A magyarok számára a serdülő fiú kategória (15-16 évesek) hozta a legszebb sikert: Csoboth Márton ezüstérmet szerzett. Ebben a versenyszámban a svájci Matthieu Buehrer kiemelkedett a mezőnyből, az első hosszabb átmenetben az élre állt és az átfutó ellenőrzőpontnál már két és fél perccel vezetett.

A célegyenes előtt viszont hatalmasat hibázott, majdnem elúszott számára a biztos vezetés, miután elnézte az arénául szolgáló Kakuk Lovasstadion kerítésén a helyes átjáró kaput, de szerencséje volt és majd fél perc megmaradt az előnyéből. A bronzérmet a cseh Tomas Kucera szerezte meg. A magyarok közül Felföldi Tamás a 15, Bálint Gergő a 16. helyen végzett, Csoboth Mihály pedig egy rossz pontfogás miatt kiesett a küzdelmekből.

A serdülő lányok között féltávig a svájci Minna Senn egyperces előnyt szerzett vetélytársaival szemben, majd a Salgó puszta hegyoldalában jött egy nagy technikai hiba és ezt követően elúszott számára az érmes helyezés lehetősége. Ezt követően a lányoknál már cseh háziverseny alakult ki. Végül Katerina Douskova hat másodperccel megverte nemzettársát Viktorie Skachovát úgy, hogy a két versenyző hatalmas fölényt szerezve értek célba a többiek előtt.  A magyarok nagy örömére ebben az életkori kategóriában a harmadik helyezést a táv első harmadában még a negyedik helyen állt Mikes Janka szerezte meg, míg Gönczi Zsuzsa a 16., Golda Eszter a 48., Felföldi Zsófia pedig 63. lett.

Az ifi lányok (17-18 év) mezőnyéből a skandinávok emelkedtek ki: a svéd Alma Svennerud mögött két perccel végzett a finn Eeva Liina Ojanaho és öttel a norvég Ingeborg Roll Mosland. Máramarosi Rita a táv harmadánál még az élen állt, de két hosszú átmenetben és a táv végén is technikai hibát vétett.

Végül az Eb bajnok mögött közel nyolc perc hátránnyal a nyolcadik helyezést szerezte meg. Lantai Lili a 28., Kiss Kamilla a 43., Koren Anikó az 50. helyezést érte el.

Az ifi fiúknál a litván Tadas Dementavicius rajt-cél győzelmet aratott, az első ellenőrzőponttól a célig vezetve nyert három perccel a cseh Jiri Donda és néggyel a dán Hannes Mogensen előtt. Tóczik Vendel a 41., Kiss Mikes Tamás az 50., Balatoni Tamás a 62., Bálint Ádám a 80. helyen végzett.

Az eredmények itt találhatóak:

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában