Könnyűzene

2022.08.16. 20:09

Szólt a könnyűzene Salgótarjánban: az ország számos pontjáról érkeztek a dalos kedvű szépkorúak

Idén tizedik alkalommal rendezték meg a Nyugdíjasok Országos Könnyűzenei Dalos Találkozóját Salgótarjánban. Kedd délután a Zenthe Ferenc Színház kamaratermében bizonyíthattak az amatőr énekesek.

G. P.

A részvétel egyik feltételeként az indulók csak magyar könnyűzenét vihettek a szakmai bírák elé

Forrás: Nool

Fotó: Hegedűs Márk

A könnyűzenei énekversenyre az ország számos pontjáról – többek között Békés, Vas, Hajdú-Bihar és Borsod megyéből – érkeztek a nyugdíjas tehetségek. 

A Nyugdíjasok Országos Szövetsége, a Sréter Ferenc Népfőiskolai Egyesület, valamint a József Attila Művelődési és Konferencia Központ közös rendezvényén több mint egy tucat versenyző ragadott mikrofont a serlegért, az oklevelekért és a műtárgyakért, de legfőképp a szórakozás kedvéért. 

Pántya Anita, a találkozó szervezője portálunknak elmondta: a részvétel egyik feltételeként az indulók csak magyar könnyűzenét vihettek a szakmai bírák elé. Hozzátette: a bírák kiemelt arany, arany, valamit különdíj kategóriában díjazzák a produkciókat.

Az eredményhirdetést szerda délelőtt tartják, melyen Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere és Skuczi Nándor, a megyei közgyűlés elnöke köszönti majd a nyugdíjas versenyzőket a hagyományos ünnepi gálát követően.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában