Mulatság

2022.09.25. 07:53

Újdonságok is színesítették a már hagyományos karancslapujtői szüreti felvonulást (fotók)

Szinte végeláthatatlan sorban vonultak a helyiek, három lovaskocsi, egy hintó, több teherautó és jármű is szállította a szüreti mulatságon résztvevőket szombaton.

G. E.

Baksa Sándor lóháton vezette fel a szüreti menetet

Forrás: Nool

Fotó: Hüvösi Csaba

Messzire hallatszott a jókedv, ugyanis három zenekar is kísérte a több mint 200 embert. A menetet – amelyet Baksa Sándor polgármester többekkel kiegészülve lóháton vezetett – egy kisvonat is színesítette, amelyen mintegy ötven gyermek utazott. A községben immár hosszú évek óta hagyományosan megrendezi ezt az őszi programot az önkormányzat a Karancs Kincse Közhasznú Egyesülettel karöltve. 

A falu apraja-nagyja díszes népviseletet öltött
Fotós: Hüvösi Csaba / Forrás: Nool

A Nógrádikum-díjas helyi népviseletbe öltözött, illetve szüreti jelmezt viselő felvonulók nemcsak a kocsikon járták végig a falut, idén ugyanis újdonságként a közösségi színtértől zenekari kísérettel vonultak el a művelődési házhoz, így bárki megcsodálhatta a díszes öltözeteket. A menet korábban Karancsberénybe is kitért, ebben az évben azonban csak Karancslapujtőt járták végig a felvonulók egy kibővített útvonalon. Ezt követően az iskola udvarán közös tánccal zárult a szüreti felvonulás.

Azonban nemcsak a résztvevők öltöztek ünnepi ruhába, hanem az egész falut az alkalomhoz illően feldíszítették a helyiek. Az általuk is felajánlott termésekből két helyszínen készítettek a szervezők dekorációt, de aki tehette, az a saját udvarát, illetve a házak előtti területet is megszépítette. A programhoz kapcsolódóan kiállítás nyílt a művelődési házban a Völgyműhely Egyesület alkotásaiból, a szervezet két tagja pedig azzal tette felejthetetlenné a napot, hogy finom vacsorát készített. Desszertként a Kilincs a Fiatalokért Egyesület által sütött, 300 szeletes tortát szolgálták fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában