Segítség

2022.10.04. 17:36

Bőséges adományt gyűjtöttek a nógrádi rendőrök az állatmenhelyek javára

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési munkatársai az Állatok Világnapja alkalmából az elmúlt időszakban az állatok védelmére irányuló több programot és egy adománygyűjtést is szerveztek a megyében.

Bőséges segítséget adtak át

Forrás: police.hu

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Bűnmegelőzési Alosztály és a rendőrkapitányságok munkatársai az Állatok Világnapjához kapcsolódóan adománygyűjtést szerveztek. Az összegyűjtött adományt október 4-én dr. Somssich Gabriella rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, megyei rendőrfőkapitány adta át a rendőr-főkapitányság épületének udvarán Bozó Brigittának, a Mancs Menedék Egyesület elnökének és Radó Noéminek, a Mancs a Szívben Egyesület képviselőjének.

Mindkét civil szervezet évek óta segít Nógrád megyében a kidobott, megkínzott, beteg és rossz körülmények között élő állatokon. Az állatok ellátását, orvosi költségeit saját erőforrásból, gyűjtésekből fedezik. Munkájuk példaértékű, amihez a munkatársaink által összegyűjtött és átadott adomány most segítséget nyújt.

Az Állatok Világnapjához kapcsolódóan a prevenciós szakemberek az elmúlt időszakban tanácsokat adtak többek között a megyeszékhelyen és a Pásztón található állatorvosi rendelőkbe érkező állattartók számára, valamint iskolai előadások keretében foglalkozásokat tartottak a diákoknak a felelős állattartás szabályairól. Ezen kívül a szakemberek bűnmegelőzési információs pontokon hívták fel az érdeklődők figyelmét az állatok védelmének fontosságára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában