Programajánló

2022.10.06. 19:58

Szüreti felvonulásokkal és tortafesztivállal is megörvendeztetik hétvégén Nógrád megye lakóit

Számos hétvégi program közül válogathatnak a nógrádiak. Több településen szüreti mulatságot rendeznek, de sportolásra és finomságok kóstolására is várják a vendégeket.

Fodor Orsolya

Hollókő utcáin látványos szüreti felvonulás lesz

Forrás: Nool Archív

Fotó: H. Cs.

Somoskőújfaluban a szüreti felvonulás október 8-án, szombaton már 9 órakor elindul a Sport Büfé elől, az érkezés pedig 17 óra 40 perc körül várható a kultúrház előtt. A szüreti bál 18 óra 30 perckor veszi kezdetét.

Palotáson október 8-án, szombaton a művelődési háznál nyolcadik alkalommal rendezik meg a Tortafesztivált, ahol sütemények, torták, cukrászati alkotások kiállítása és versenye is zajlik majd. A program 10 óra 45 perckor veszi kezdetét, majd Szabó Mihály polgármester beszéde után a színpadra lép a Kenderike Néptánccsoport és a Haraszti ikrek. 13 óra 30 perctől a Ládafia Bábszínház egy interaktív előadással kedveskedik a gyermekeknek, amit Gregor Bernadett műsora követ. A torták és sütemények kóstolása 14 órakor veszi kezdetét. A 17 órás eredményhirdetés előtt pedig Takács Nikolas ragad mikrofont a tombolanyeremények kisorsolása után.

Nagylócon szintén október 8-án, szombaton tartják a szüreti felvonulást, 11 órai kezdettel. 13 és 15 óra között kulturális műsorokat tekinthetnek meg az érdeklődők, majd 15 órától a Matyi és a Hegedűs lép színpadra. A jótékonysági batyus bál 20 órakor veszi kezdetét, aminek a bevételét a falu szélén lévő közösségi tér megújítására fordítja az önkormányzat. A belépőket és a támogatói jegyeket elővételben lehet kapni a polgármesternél és a képviselő-testület tagjainál.

A Szalmatercsi piactéren ismét megnyitja kapuit a termelői piac, ahová az érdeklődőket szeretettel várja a Szent Ferenc Szegényei Alapítvány szombaton 9 órától. A helyszínen a kézműves díszek mellett mézet, hentesárut, savanyúságot és sajtokat is lehet majd vásárolni. A kilátogató érdeklődőknek hagymás zsíros kenyérrel és teával kedveskednek a szervezők. Emellett a helyi lakosoknak lehetőséget biztosítanak arra, hogy például a saját készítésű befőttjeiket, lekváraikat is árusítsák.

Balassagyarmaton október 8-án, szombaton ismét megrendezik a Mozdulj Gyarmat! elnevezésű sporteseményt. Az érdeklődőket reggel fél 10-től várják a kórház előtt. Napközben bemutatkoznak a helyi sportegyesületek, lesz fitnesz, aikido és mentőkutyás bemutató, valamint nyílt táncóra is. A szervezők egész nap ügyességi játékokkal és sorversenyekkel várják a kisebbeket.

Hollókőben szüreti fesztivált rendeznek október 8-án, szombaton. Az eseményen résztvevők díszes viseletükben vonulnak fel, hintók és lovasok kíséretében, ezzel köszöntve a bőséges termést. A programok 13 órakor kezdődnek a szüreti felvonulással, amit majd számos fellépés követ a színpadon. A rendezvényt a látogatóházban megtartott szüreti bállal zárják.

Rétságon is a szüreti mulatságát tartanak október 8-án, szombaton. A gyülekezőt 12 óra 30 percre hirdették meg a művelődési központ melletti nagyparkolóba a rendezők. 15 órától  ugyanitt, a felállított színpadon koncertek kezdődnek a folklór műsort követően. A programokat utcabál zárja.

Cserháthalápon október 8-án, szombat délután kezdődik a szüreti mulatság. A gyülekező 15 órakor lesz a Kishalápi kastélynál, ahonnan indul a szüreti felvonulás. A szervezők kérik a vendégeket, hogy akinek lehetősége van rá, népviseletbe öltözzön. A bál 18 órakor kezdődik a községben, amelyre a környező települések lakóit is várják.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában