Tábor

2023.02.07. 21:32

Szélviharban is meghódították a szlovák sípályákat a stromfeldes diákok

Idén ismét megszervezte hagyományos sítáborát a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum Stromfeld Aurél Technikum.

V. E.

Kokaván sítáboroztak a fiatalok

Forrás: Beküldött fotó

Bozó János, az oktatási intézmény igazgatója elmondta: ez alkalommal is nagy érdeklődés övezte a programot, amelyen 30 jelenlegi tanulójuk, valamint több volt diákjuk is részt vett. A fiatalokat 7 oktató kísérte.

– Az iskolánk több mint húsz alkalommal szervezett már sítábort. Idén az Ipoly forrásvidékén található Kokava sípályákon gyakorolhattak a fiatalok három napon keresztül. Örvendetes, hogy a három testnevelőnek köszönhetően a kezdőtől a haladóig több szinten folyhatott a síoktatás. Ennek köszönhetően minden kezdőt sikerült megtanítani az alapokra, illetve megszerettetni velük magát a sportágat. Mellettük pedig azok, akik már nem először csatoltak sílécet, tovább fejleszthették a tudásukat – fejtette ki Bozó János. Hozzátette, hogy a tábor fontos része az iskolai egészségnevelési programjuknak.

30 jelenlegi tanuló és az iskola több korábbi diákja is részt vett a sítáborban
30 jelenlegi tanuló és az iskola több korábbi diákja is részt vett a sítáborban
Forrás: Beküldött fotó

Mint az igazgató fogalmazott, a tanulók ismét szép élményeket szereztek a három nap alatt. Ugyan szombaton a szélviharos ítéletidő próbatételt jelentett a sípályákon, de ez sem tántorította el stromfeldeseket, akiket végül vasárnap gyönyörű napsütéses idő kárpótolt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában