Bűncselekmény

2023.03.22. 16:47

Apró pénzért értékesítette a másfél millió forint értékű holmikat a tari tolvaj

A pásztói nyomozók hamar a nyomára bukkantak annak a 38 éves tari tolvajnak, aki másfél millió forint értékben lopott el márkás ruhákat és műszaki eszközöket egy családi házból.

Nool

A police.hu-n közzétett tájékoztatás szerint a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába március 18-án érkezett bejelentés arról, hogy Tar településen egy lakóház bejárati ajtaját ismeretlen elkövető befeszítette és onnan több márkás ruhát, nagyértékű elektronikai eszközt és szeszes italt lopott el összesen másfél millió forint értékben.

A tolvaj nem érte be ennyivel, ugyanis a tárgyak elcsenése mellett a ház több ablakát is betörte. A nyomozók rövid időn belül beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 38 éves helyi lakost. Kiderült, hogy a férfi az ellopott értékek egy részét pár ezer forintért értékesítette, és a kapott pénzt magára költötte.

A nyomozók kihallgatták a férfit, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására a Pásztói Járási Ügyészségen, amit a bíróság elrendelt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában