Verseny

2023.05.30. 17:21

Európa-bajnok osztrák versenyző nyerte meg az országos triál bajnokság nógrádsipeki futamait

A múlt hétvégére tervezett huszonnyolcadik Nógrádsipeki Falunap és Vadrózsafesztivál ugyan elmaradt a villámárvíz okozta károk helyreállítása miatt, azonban a V-Team Consulting Magyar Triál Bajnokság második és harmadik fordulóját, azaz a nógrádsipeki futamait megrendezték.

Lászlók Judit

Az időt és a pályákat is jól teljesíthették a versenyzők

Forrás: Beküldött fotó

Szita Eörs szervező portálunknak elmondta: ennek egyik legfőbb oka volt, hogy az országos bajnokságban év közben már nem tudták volna pótolni a nógrádsipeki futamokat, ráadásul sok külföldi versenyző érkezett a megmérettetésre. Szerencsére a verseny ideális volt, az időt és a pályákat is jól teljesíthették a versenyzők.

– A megmérettetésen szombaton negyvenheten, vasárnap pedig negyvenöten indultak. A magyarok mellett osztrák, német, lengyel, cseh, valamint szlovák versenyzők is neveztek a versenyre. Köztük volt az Európa- és négyszeres osztrák bajnok, Marco Mempör is, aki a verseny után parádés bemutatót is tartott a Szikra Terasz előtti területen – mondta Szita Eörs. 

Hozzátette: a futam depója a Szikra Terasznál volt, onnan indulhattak el a versenyzők, hogy a település központjához közeli pályákon kijelölt nyolc szekciót háromszor teljesítsék. A szekciókon belül kezdő, haladó, expert és profi nyomvonalakat találhattak, ráadásul a tavalyi évtől a veterán motorosok is csatlakozhattak hozzájuk, ugyanis a classic kategória is egyre népszerűbb.

Mint megtudtuk: a versenyen a helyi triálosok közül Szalatnyai Márk ért el nagyobb sikert, hiszen szombaton a kezdők kategóriájában első, míg vasárnap a harmadik helyen végzett. Szita Viktor sérülés miatt nem indult. A profik között a papírformának megfelelően Marco Mempör diadalmaskodott. 

Eredmények

V-Team Consulting Magyar Triál Bajnokság második forduló – Nógrádsipek eredmények: 

Profi kategória:

1. Marco Mempör (AT) 2. Tomas Valenta (CZ) 3. Vlado Kothay (SK)

Expert kategória: 

1. Philipp Neuhaueser (AT) 2. Tadeas Mikunda (CZ) 3. Albin Prokop (CZ) 

Haladó kategória: 

1. Arkadiusz Boronovszky (PL) 2. Zsigovits Norbert (HU) 3. Blázsovics Máté (HU)

Classic kategória:

1. Jan Hudak (SK) 2. Hullé Gábor (HU) 3. Müller Lajos (HU)

Kezdő kategória: 

1. Szalatnyai Márk (HU) 2. Heincz János (HU) 3. Horváth László


V-Team Consulting Magyar Triál Bajnokság harmadik forduló – Nógrádsipek eredmények: 

Profi kategória:

1. Marco Mempör (AT) 2. Tomas Valenta (CZ) 3. Vlado Kothay (SK)

Expert kategória: 

1. Philipp Neuhaueser (AT) 2. Tadeas Mikunda (CZ) 3. Albin Prokop (CZ)

Haladó kategória: 

1. Arkadiusz Boronovszky (PL) 2. Simon Pasztor (SK) 3. Kiss Álmos (HU)

Classic kategória:

1. Jan Hudak (SK) 2. Müller Lajos (HU) 3. Hullé Gábor (HU)

Kezdő kategória: 

1. Horváth László (HU) 2. Papp Kornél (HU) 3. Szalatnyai Márk (HU) 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában