Egészségügy

2023.06.03. 09:57

Nyugdíjas orvosokról és a rendelési előjegyzésekről is szó volt a rétsági testületin

A képviselő-testület májusi ülésén számolt be 2022. évi tevékenységéről a Rétsági Járóbeteg Szakellátó Központ vezetése. Az összegzés szerint elsősorban az orvosi rendelések előjegyzéseivel adódtak nehézségek.

Hegedűs Henrik

A beszámoló elején Nábelek Anna, a Rétsági Kistérségi Egészségfejlesztő Központ Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója leszögezte, 2022-ben a koronavírus-járvány lecsengett, már nem kellett a rendelőt bezárni és a szakdolgozókat sem vezényelték át másik intézménybe. Bár több, már beoltott kollégájuk újra elkapta a vírust, de komolyabb megbetegedés nem történt. Ugyanakkor a védekezésre fordított kiadásaik nem csökkentek, továbbra is beszereztek Covid-teszteket, fertőtlenítőszereket, maszkokat, kesztyűket, ezekből a védőeszközökből a korábbiakhoz képest jelenleg is többszörös mennyiséget használnak fel, a munkatársakat pedig folyamatosan tesztelik.

Még szolgálatban a nyugdíjas orvosok, előjegyzési gondok

Az ügyvezető-igazgató hozzátette, tizennyolc főállású dolgozót alkalmaznak, ezen felül négy nyugdíjas orvos is tevékenykedik. Elhangzott: sajnos igen magas az orvosok korfája, ami belátható időn belül humánerőforrás-hiányosságokat okoz majd.

Nábelek Anna a nehézségek között első helyen a szakrendelések előjegyzéseit említette. Nagy gond, hogy a betegek nagy része, amennyiben nem tud a rendelésen megjelenni, nem mondja le az előjegyzést, így többször előfordult, hogy a doktor beteg nélkül ült a rendelőben, ami egyrészt más páciensek elől veszi el a vizsgálati lehetőséget, másrészt gazdaságosság szempontjából sem mindegy, ugyanis az óradíjat ki kell fizetni, bevétel viszont nincs, hasonlóképpen szankcionálás sem lehetséges.

A telefonos előjegyzési rendszer sem működik tökéletesen. Itt megtörtént, hogy a beteg több helyre kért előjegyzést, és oda ment először, ahol a legkorábban tudták fogadni, viszont a másik helyen nem mondta le az időpontját. A baj enyhítésére áprilistól tesztüzemi rendszerben országosan megkezdődött a TAJ-kártya alapú online időpontfoglalás, ha beindul rendesen, a rendszer már nem engedi a párhuzamos regisztrációt.

A takarékoskodás ellenére is emelkedtek a központ költségei

A szakellátó központ vezetője kiemelte még, sajnos a finanszírozásukban nem történt előrelépés, a költségeik háromszorosra emelkedtek. Példaként hozta fel, hogy a villamosenergia rendszerhasználati díja egy hónapban kétszázötvenezer forintról hétszázhetvenezerre nőtt, és ez nincs összefüggésben az elfogyasztott energiával. Maga a fogyasztás nem lett több, sőt, takarékossággal némiképp csökkent is.

Végezetül az ügyvezető-igazgató kifejtette, 2022-ben is folytatták az elavult informatikai eszközök, illetve kézi műszerek, diagnosztikai berendezések cseréjét, míg az épület állagmegóvását, karbantartását napi szinten végzik.2023-ban is fő céljuk a  színvonalas betegellátás biztosítása, a rendelő biztonságos működtetése.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában